Menu
in ,

Szombaton BL-döntő a parton, majd ismét Partmozi

Partmozizók 2022. szeptember 3-án a békésszentandrási Fövenystrandnál.

Partmozizók 2022. szeptember 3-án a békésszentandrási Fövenystrandnál. (Fotó: Babák Zoltán)

Itt a nyár, ismét indul az ingyenes Partmozi Békésszentandráson.

Egy évvel ezelőtt, május 28-án a BL-döntővel kezdődött, majd – immár Partmozi néven – a Ponyvaregény vetítésével – folytatódott és egész nyáron át tartott az a közösségi eseménysorozat, ami után a két szervező, Tóth Renáta és Győri János úgy döntött, az idén folytatása lesz.

A történethez hozzá tartozik, hogy volt egy “nulladik nap” is. Bodonyi Dóra hajnali olimpiai döntőjére Győri János szervezett közös szurkolást, amire szép számban érkeztek Dóri olimpiai sikeréért szurkoló falubelijei. Azóta a szentandrási kötődésű kajakos olimpiai aranyérmes, Békésszentandrás és Szarvas díszpolgára.

Az idén ismét BL-döntő lesz a prológja a Partmozi sorozatának. Szombaton 20 órára igyekeznek a technikával elkészülni, mondta Győri János, attól kezdve várják a szentandrási Fövenystrand mellett levő fedett szabadtéri színpadhoz azokat, akik közösségben szeretnék végig izgulni a Manchester City–Internazionale mérkőzést, de kocsmába azért nem mennének.

A szervezők készülnek néhány paddal és asztallal, de arra kérik az érdeklődőket, hogy az ülőhely csak akkor biztos, ha hoznak magukkal valamilyen alkalmatosságot, ugyanis már 80 érdeklődő, – a tavalyi háromszorosa – reagált a Facebook-eseményre.

A Partmozi nyárindító eseménye június 17-én, immár a füves részen a csillagos ég alatt lesz. Akkor a vetítés 20:30-kor kezdődik. Erre már csak eddig 249-en jelezték érdeklődésüket.

Ahogy azt az elején jeleztük, mind a BL-döntő, mind a Partmozi alkalmai teljesen ingyenesek.

Exit mobile version