in ,

Világbajnoki ezüst és fontos olimpiai kvóták – Kuli István és Bodonyi Dóra

Ezüstöt hozott a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor alkotta férfi kajak négyes Duisburgból.
Ezüstöt hozott a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor alkotta férfi kajak négyes Duisburgból. (Fotó: kajakkenusport.hu)

Két kajakosunk is részese volt annak, hogy fontos olimpiai kvótákat szerezzen a magyar kajakválogatott Duisburgban: Kuli István ezüstérmes lett, míg az olimpia óta Békésszentandrás és Szarvas díszpolgárává választott Bodonyi Dóra egysége hetedikként ért célba.

A kajakkenusport.hu-ról ollóztuk a számunkra két legfontosabb versenyzőről szóló bekezdéseket:

A pénteki nap fénypontja volt a férfi négyesek döntője és akkor is ezt írnánk, ha most nem egy világbajnoki ezüstérmes magyar egységről beszélnénk. Köztudott volt, hogy 10-12 egység is roppant közel van egymáshoz és óriási tülekedés lesz a kvótákért.

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású kajak négyes azonban nem foglalkozott az esélylatolgatással, korábban is elmondták, hogy a kvóta mellett, az éremért szállnak harcba. A brutális középfutam után, a döntőben álomrajtot vett az egység, és hihetetlen összhangban dolgoztak a srácok. Féltávnál a magyar hajó orra lógott ki a legjobban. Ezután megindultak a németek, akik természetesen a hazai közönség óriási támogatását is élvezték, de Tótkáék is elképesztően jöttek. Az utolsó métereken az ukránok is igencsak feljöttek a mieinkre, de ezzel együtt is meglett az ezüstérem és a négy hihetetlenül fontos kvóta.

“Megdolgoztunk ezért. Gyakorlatilag csak erre az egy számra készültünk egész évben, Bence kivételével, aki három hete a párosra is koncentrál. Kicsit izgultam is emiatt, reméltem, hogy ebből nem lesz elpörgetés, de szerencsére Bence nagyon jól megoldotta a feladatot, ki tudta hozni belőlünk a maximumot és ezáltal ezüstérem lett a vége. Elképesztően boldogok vagyunk!” – nyilatkozott az olimpiai bajnok Tótka Sándor.

“Ünneplésként levezetek, holnap pedig ugyanúgy a csapatért fogok menni, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy meglegyen a maximális hat kvóta. Szerintem a fiúk is szurkolnak nekem és fejben velem lesznek, ez pedig irgalmatlanul sokat fog segíteni” – mondta a vezérevezős Nádas Bence.

Férfi K-4 500 méteren legutóbb a 2018-as montemori világbajnokságon volt utoljára dobogón magyar egység (akkor a Dudás Miklós, Tótka Sándor, Kuli István, Molnár Péter egység harmadik lett).

Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Bodonyi Dóra összeállítású kajak négyes.
Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Bodonyi Dóra összeállítású kajak négyes. (Fotó: kajakkenusport.hu)

A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter, Bodonyi Dóra összeállítású kajak négyesünk már a középfutamban megszerezte a négy olimpiai kvótát, így ebből a szempontból teher nélkül állhatott oda a döntőhöz. A rajt sajnos megint nem sikerült jól, amely nagyban rányomta a bélyegét a pályára, a lányok nem tudták behozni a lemaradást a táv hátralévő részében. Hetedikként zártak, míg a döntőt a Lisa Carrington vezette új-zélandi négyes nyerte.

Forrás: kajakkenusport.hu

Takaréklángon a szarvasi ultrák az ESMTK négygólos vezetésénél.

Az első félidőben eldőlt: a Szarvasi FC kiszállt az idei Magyar Kupából

Felnőtt az alkotótábor