in

Gyermeknapkor lesz a Teknős és a Kacsa-tó környékének átadója

A Kacsa-tavi Teknős.
A Kacsa-tavi Teknős. (Fotó: Babák Zoltán)

Karácsony közeledik, mondta Babák Mihály polgármester csütörtök délelőtt a Kacsa-tó és környékének rehabilitációjáról tartott projektrendezvényen. Egyből két ajándékot is intézett a város képviselő-testülete, folytatta, hiszen a Kacsa-tavi projekt állásának bemutatása mellett a város másik nagy, hosszú ideje húzódó beruházása, a Pavilon-projekt is lezárult, mondta.

Babák Mihály felelevenítette a terület történetét. Mondandóját egészen a Bolzáktól kezdte, hogy időben ide-oda ugrálva jusson el napjaink 830 milliós, 100 százalékban támogatott beruházásáig.

Miután ez egy turisztikai beruházás, felkérte Hamzáné Szécsi Ágnest ismertesse az ide vonatkozó jellemző számokat. A Szarvasi Turisztikai Kft. vezetője elmondta, hogy 2022-ben Szarvason 122 ezer, Békésszentandráson 145 ezer vendégéjszakát regisztráltak. Ez a szám az idei év első tizenegy hónapjára Szarvas vonatkozásában már 128 ezren áll. A 2022-es adatokkal számolva Szarvas az eltöltött vendégéjszakák TOP 100-as listáján az 59. helyen áll.

Bődi Péter, az Integrál Építő Zrt. vezérigazgatója ezúttal a beruházás folyamatát mutatta be a jelenlevőknek. A leghosszabb ideig tartó, és legproblémásabb feladat a Kacsa-tó kotrása volt, mondta. Ennek során 3000 köbméter iszapot távolítottak el. Ezután jöhetek a tó körüli munkálatok, így a Teknős alapozása, a tó duzzasztását is lehetővé tevő leeresztő műtárgy, illetve felette átívelő fahíd-, illetve palánkvár-imitáció, bejárati kapuk, az elárusító pavilonok, a térkövezett út, a gyermek és felnőtt játszótér és a streetballpálya kivitelezése. A nagy munkák közül hátra van még a tereprendezés.

Lesz szökőkút és díszvilágítás, fövenystrand-felújítás, hajó és csónakkikötő, öntözőrendszer, komplettírozta a projektet Babák Mihály. Ha a tél lehetővé teszi, akkor a Kacsa-tavon tervben van a jégpálya visszaállítása is. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Szarvasnak két vára volt. Eddig. Most már itt a harmadik vár, aminek a környékét szeretné, ha Várkertnek neveznék el.

Roszik Zoltán, a Tessedik Sámuel Múzeum igazgatója felelevenítette, a szarvasi várak történetét.

A pályázattal kapcsolatos adatokat dr. Varga Dorottya, a Békés Vármegyei Önkormányzat projektmenedzsere ismertette. Elhangzott, a Kacsa-tavi projektben 20 ezres látogatószámot vállalt a város.

A Kacsa-tavi beruházás és Teknős átadója a közvetlenül a választások előtt, gyermeknapkor lesz, döntöttek a színpadon álló testületi tagok és Babák Mihály polgármester egy rögtönzött villámtestületi keretében.

Iskolai karácsony Csabacsűdön

Újabb M44-szakasz átadója közeleg