in

Pavilon karácsonyra

Az Erzsébet ligeti Pavilon 2023. december 21-én.
Az Erzsébet ligeti Pavilon 2023. december 21-én. (Fotó: Babák Zoltán)

“Ez a második olyan ajándék, amit mi együtt, szarvasiak egymásnak csináltunk”, mondta Babák Mihály polgármester csütörtökön, amikor a Kacsa-tó beruházásának megtekintése után a meghívottakkal az Erzsébet ligeti Pavilonhoz vonult.

“A Pavilont Szarvas város képviselő-testülete építtette, volt ifjúsági tábor, drogtanya, majd romhalmaz”, foglalta össze a 120 éves múltra visszatekintő szórakozóhely történelmét talán egy picit túl röviden a városvezető. Köszönetet mondott mindenkinek, elsőként a mellette helyet foglaló Dankó Béla országgyűlési képviselőnek a pénz megszerzésében való segítségéért, a vármegyegyűlés elnökének, Zalai Mihálynak a többlettámogatásért, nem utolsó sorban a város képviselő-testületének, illetve mindenkinek, aki egy gondolat erejével, véleményével hozzájárult ahhoz, hogy a Pavilon újjáépülhessen. Ez volt minden idők a leghosszabb közbeszerzési eljárása, jelentette ki, miután a projekt még a közbeszerzési döntőbizottság előtt is megfordult, ami hét hónappal odázta el a kivitelezést. Ezalatt felmentek az árak, “a kivitelező elfáradt”, ezért a testület úgy döntött, visszaveszi a projekt irányítását.

Sok generáció szórakozott itt, sok szép emlék fűződik a Pavilonhoz, fogalmazott Dankó Béla. Rossz volt nézni, hogy milyen állapotba került az elmúlt időszakban, ezért örömmel vette, hogy Szarvas szeretné megújítani. Másik nagy öröme ezzel kapcsolatban, hogy tovább folytatódik azon beruházások sora Szarvason, ami a turizmust szolgálja, mert évtizedek óta hangoztatja, hogy a térség kitörési pontja az idegenforgalomban rejlik.

A pályázattal kapcsolatos adatokat – csakúgy, mint a Kacsa-tó esetében – dr. Varga Dorottya, a Békés Vármegyei Önkormányzat projektmenedzsere ismertette.

A szalagátvágást követően a résztvevőknek lehetőségük volt bejárni az újjáépített Pavilon épületét.

1500 adag töltött káposzta került kiosztásra az idén a Mindenki karácsonyán.

Több, mint 20 éves múltra tekint vissza a Mindenki karácsonya

Lovász György (j) átveszi a 7. dant bizonyító diplomáját.

42 éve karatézik, 7. danos mester lett Lovász György