in ,

Szarvason nyitott az Országos Vízitúra Bajnokság

A 25 kilométeres táv rajtja az Országos Vízitúra Bajnokság 2024-es szarvasi nyitófordulójában május 4-én. (Fotó: Babák Zoltán)

Többféle hajótípusban vágott neki szombaton az a 78 evezős, aki az Országos Vízitúra Bajnokság nyitófordulójára érkezett Szarvasra. A Magyar Vízitúra Szövetség öt fordulóból álló sorozata során minden helyszínen egységes szabályrendszer szerint szervezik a versenyeket, de mindenhol a saját vízterületükre jellemző sajátosságokkal fűszerezik azokat.

A szövetség támogatásával első alkalommal rendezhetett ilyen eseményt a szarvasi sárkányhajósok egyesülete, a Körös Dragon SE. Az ország több pontjáról érkeztek versenyzők, érdekesség, hogy sokan Győrből érkeztek hajóikkal együtt.

A két etapban induló mezőny a két híd között állt rajthoz. Először a 25 kilométert vállalók ültek hajóba. A versenysorozatba csak az ezen a távon elért eredmény után járó pontok számítanak.

Azok, akik egyszerűen csak a Körös-holtág vizéről szerették volna megcsodálni Szarvast, annak természetes környezetét, esetleg verseny keretei között vítitúrázva szerették volna kipróbálni magukat, egy 8 kilométeres távon tehették ezt meg. Ők az olimpiai ötpróba sorozat keretében pontot is gyűjthettek evezésükkel.

A célba érkezők arcán látszott az elégedettség, hogy “ezt is megcsináltuk”. A hajók kiemelése után egy tál gulyáslevessel tölthette fel kimerült tartalékait mindenki.

“A Körös Dragon SE az idén lépett be a Magyar Vízitúra Szövetségbe, amely szervezet segíti a helyi erőket az események szervezésében”, mondta Szitó Szabolcs, az dragonosok elnökhelyettese, aki a verseny végeztével örömét fejezte ki, hogy a vízitúrázáshoz kiváló időt fogtak ki, ami jó alapot teremtett annak, hogy első rendezésük jó hangulatban teljen.

A következő forduló 2024. június 15-én Csörötnek–Csákánydoroszlón lesz, melyen a versenytáv 22 km lesz.

Az időeredmények a https://ovtb.hu/eredmenyek oldalon érhetők el.

Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere újabb ciklusért indul.

Sinka Imre: Úgy szeretném folytatni, ahogy elkezdtem

Zacher Gábor tartott előadást Szarvason

Szórakoztató hangnem, súlyos mondanivaló