in ,

Finisszázs, koncerttel

A Slowhands Erdélyi Attila finisszázsán.
A Slowhands Erdélyi Attila finisszázsán. (Fotó: Tatai László)

Még kevéssé megszokott, de már nem az első eset Szarvason, hogy egy kiállítás befejezéseként is rendezvényt, az ún. finisszázst tartanak. Ez történt május 18-án, a Ruzicskay Alkotóházban Erdélyi Attila műveiből rendezett Gondolatképletek c. előadás kapcsán.

A közönséget Ván Hajnalka a Tessedik Sámuel Múzeum művészettörténésze köszöntötte, s a rövid előadást is ő tartotta Erdélyi Attila életéről, művészetéről. A szarvasi édesanyától 1934-ben Budapesten született Erdélyi Attila gyerekkorát Szarvason töltötte, itt Cs. Pataj Mihály tanította rajzolni. A Képző és Iparművészeti Gimnáziumban Budapesten Basilides Sándor osztályában Somogyi Józseftől tanult szobrászkodni. A Képzőművészeti Főiskolára 1954-től járt, itt lett barátja Kondor Béla. Az 56-os forradalomban fegyverrel harcolt, a forradalom leverését követően Párizsba emigrált. Német és spanyol kitérőkkel zömmel Franciaországban élt és alkotott 1971-es haláláig. Édesanyja hozatta haza életművét, aminek fogadására a Tessedik Sámuel Múzeum vállalkozott, s 1978-ban rendeztek egy összefoglaló emlékkiállítást a művekből.

– Most a kutatás is elindult – mondta Ván Hajnalka – remélem egyre többet megtudhatunk Erdélyi Attiláról és munkásságáról, s még inkább ajándéknak tekinthetjük majd, hogy egy ilyen életmű tulajdonosa a város.

A rendezők születésnapi koncerttel is szolgáltak a közönségnek, miután Erdélyi Attila május 1-jén lett volna 90 éves, a Slowhands trió játszott Eric Clapton számokat.

Tatai László

Farkasné Sinka Dóra, Bontovics Ignác, Sinka Imre, Sinka Péter és dr. Bodnár Beáta.

Függetlenként egy csapatban

Molnár József átnyújtja a település kulcsát a gyermekpolgármesternek és helyettesének, Kiszel Adriennek és Csillik Mónikának.

Csabacsűdi gyereknap hagyományosan egy héttel korábban