A pincétől a padlásig programok a múzeumban

Gulyás András

A pincétől a padlásig be lehetett járni a Tessedik Sámuel Múzeumot szombaton, a múzeumok éjszakáján. Iváncsó Viola és Czibulya Zsuzsanna a Chován tanárai zeneszóval igyekeztek becsalogatni a járókelőket Tessedik egykori iskolájába. A szervezők már a bejárat előtt kézműveskedéssel várták az érdeklődőket, első sorban a gyerekeket.

– A múzeumok éjszakáján sok programmal várjuk a kedves látogatókat – árulta el a még a rendezvény előtt Roszik Zoltán, a Tessedik Sámuel Múzeum igazgatója. – Végig lehet nézni a múzeumot a pincétől a padlásig, végig lehet járni az egészet, meg lehet fogni a tárgyakat még a raktárárban is. Különböző játékokkal várjuk a felnőtteke és a gyerekeket. Az idén először van szabadulós játék, mint újdonság és érdekesség Horváth Mariann szervezésében. A szokásos kiülős kézműves foglalkozásokon különböző kézműves tárgyakat lehet létrehozni. Amikor lemegy a nap, a Szarvasi Amatőrcsillagászok Baráti Köre várja az égbolt iránt érdeklődőket.

A padlásra maga az igazgató kísérte fel a vendégeket, ahol az épület többi részéhez képest meglehetősen rendezett körülmények fogadták a bátrakat. A pincében különböző ásatások feldolgozott, vagy még előtte álló leletei álltak korlátlan mennyiségben. A múzeum raktárában Gulyás András régész fogadta a végtelen számú kérdéssel érkező közönséget, míg a díszteremben Kalivoda András egy borjúbőr tarisznya restaurálásáról számolt be.

A sötétedés beállta után változóan felhős égbolt mellett a szarvasi amatőrcsillagászok egyik tagja, Szklenár Tamás iránymutatása és magyarázata mellett fedezhették fel az égbolt objektumait az érdeklődők.