Újra reneszánszát éli a mozi: 2015-ben megduplázódott a forgalom

20160124-mozi

A szarvasiak szeretnek moziba járni – ez az egyszerű tény igazolódik be, ha végigtekintünk a 2015-ös adatokon. Mint ismeretes, a megújult Turul Mozi még 2013 év végén kapta meg az engedélyt, a próbaüzem pedig tavasszal vette kezdetét. Már ez az időszak is közel tízszeres látogatottságról és ennek megfelelő arányú bevétel növekedésről tanúskodik, ami betudható lehetne részben a kíváncsiságnak és az újdonság varázsának.

– Az emelkedés azóta is folyamatos – cáfolja meg azonnal ezt a gondolatmenetet Kugyeláné Décsei Mónika, a Cervinus Teátrum munkatársa. Valószínűleg ez a sok jó filmnek, és részben remélem, a mi munkánknak is köszönhető. Míg két évvel ezelőtt 14 ezren, addig tavaly már kicsit több mint 24 ezren váltottak nálunk jegyet, a forgalom pedig megduplázódott. A vetített filmek száma átlépte az 1500-at, vagyis az év túlnyomó részében naponta átlagosan 5-6 film került a közönség elé.

A filmszínház az art mozi besorolásnak is eleget tett, és 50%-ban európai, köztük magyar gyártású, ill. neves filmművészeti fesztiválon nevezett filmeket tűzött műsorára. Ezek ugyan gyakran nem tekinthetők közönségkedvencnek – derült ki – de értékes és mély gondolatiságot hordoznak. A magyarázat a teátrum munkatársa szerint abban keresendő, hogy esetükben kevesebb kiadást fordítanak marketingre, vagyis nem jut el a hírük a közönséghez. Ez pedig a későbbiekben az érdeklődésen is visszatükröződik.

A szarvasi mozi koordinátora elmondta, a helyi közízlés megfelel az országos átlagnak. A tavalyi évben szinte minden hónap tartogatott egy-egy nagy várományost, amiért érdemes volt az otthoni kényelmes karosszékünket lecserélni a teátrum szűkösebb üléseivel.

– Nagy sikernek örvendett nálunk a Szürke ötven árnyalata, amiért tömegek mozdultak meg, főként a hölgyek körében. Az animációs filmek kategóriájában a Spongyabob aratott elsöprő sikert, a nyár slágere pedig a Jurassic World volt. Nagyon szeretik a nézők a Marvel filmeket, vagyis a képregény-adaptációkat is, a gyermek-és a családi filmek közül pedig a Minyonok vitték el a pálmát. Az év vége – mint ahogyan mindenütt – a Csillagok háborújáról szólt, még vidékről is nagyon sokan eljöttek hozzánk, hogy megnézhessék a szuperprodukciót.

Jó hír a mozirajongóknak, hogy a jegyárak tekintetében továbbra sincs emelkedés. A teljes árú jegy 3D premierfilmek esetében 1300 Ft-ba, a későbbi vetítések esetén 1100 Ft-be kerül, 2D-s élményben pedig már 950 Ft-ért lehet része valakinek. A gyermekek, nyugdíjasok, diákok és családok részére a mozi további kedvezményeket biztosít.

Az pedig szintén előre elkönyvelhető, hogy 2016-ban sem hazudtolja meg magát az amerikai filmipar. Nagy várományosnak ígérkezik a Zootropolis, az Amerika kapitány 3, a Ben Hur és az Alíce tükörországban. Természetesen nem lenne az év teljes egy újabb Star Wars epizód nélkül, amely várhatóan két nappal karácsony előtt kerül a mozikba.

Ha még több információra kíváncsiak a közeljövő kínálatával kapcsolatban, kattintsanak a www.szarvasimozi.hu weboldalra, a nyereményjátékokat pedig keressék a mozi Facebook-oldalán.