Vízi Színház: Nyári program 71 napra

Vízi Színház

2015. április 15-én a Cervinus Teátrum, a Vízi Színház üzemeltetője és a Magyar Teátrumi Társaság, a nyári programok szervezője találkozóra hívták a sajtó képviselőit, hogy bemutassák a VI. nyári évadot június 17 – augusztus 26 között.

A sajtótájékoztatón megjelent Fekete Péter miniszteri biztos, Szabó Károlyné a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója és a házigazdák képviseletében Babák Mihály Szarvas Város polgármestere, Csasztvan András a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója és Dr. Dósa Zsuzsanna a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója.

Fekete Péter mesebeli három ajándékkal érkezett „haza” Szarvasra, amit a gyermekek részére hozott. 50 gyermek megy Budapestre a Fővárosi Nagycirkuszba díjmentesen a napokban. Második ajándéka azoknak a gyermeknek szól, akiknek kitűnő lesz a bizonyítványa, ők egy – egy jegyet kapnak a bizonyítvánnyal a Fővárosi Nagycirkusz előadására. A harmadik ajándékot azok a gyermek kapják, aki az előző évhez képest legalább egy jegyet javítanak az átlagukon, ők a Vízi Színház Családi programjára kapnak belépőt. A programhoz az iskolákkal veszik fel a kapcsolatot.

Elhangzott, hogy még mindig a legolcsóbb nyári színház a szarvasi. Egyedülálló az is, hogy évenként 60-65 napon keresztül (az idén 71 nap) előadás van. – A Vízi Színházban minden nap történik valami – szlogen nem változott. Ahogyan az sem, hogy a nyereséget visszaforgatják a hétköznap látható ingyenes programokra, megteremtve ezzel a lehetőséget azoknak, akik nem tudják megvásárolni a jegyeket a hétvégi bemutatókra.

A Teátrumi Társaság nyári programjait Seregi Zoltán a Jókai Színház igazgatója ismertette, aki a – „Győztes koncepción ne változtass! – jelmondattal indította mondandóját. Ebben az évben is ötös tagozódás jellemzi a nyár műsortervét. A hétvégi előadások, amelyek nyereségéből finanszírozzák a hétköznapi ingyenes estéket, ami a második elem. A harmadik a családi programok, a negyedik a Cervinus Fesztivál és az ötödik a nagyelőadások egy része, vagyis a Magyar Teátrumi Társaság Fesztiválja. Marad a társadalmi zsűri, akiket Szarvas Városa választ.

Az évad a Seregi Zoltán rendezte Légy jó mindhalálig című előadással kezdődik, aminek az egyik érdekessége az, hogy a címszereplő a szarvasi Kozák Ádám, a másik az, hogy jelelt és narrált előadás lesz. Az elmúlt évben A dzsungel könyve második előadása volt jelelt, narrált, ami a Békéscsabai Jókai Színházban rendszeres, és itt a Vízi Színházban is fontosnak tartják. Júniusban még kétszer rendezik meg a hallás- és látássérültek részére is élvezhető „HALLÓ (K) itt vagyunk!” estét. Az egyiken siketek és nagyothallók verseit, novelláit hallhatjuk, ez jelelt est lesz, a másik egy közös produkció, amiben a Színitanház hallgatói a SINOSZ tagjaival közösen a Rómeó és Júliát játsszák el. A családi nap egyik produkciója is narrált lesz, ami a gyermekek számára több okból is fontos. De az esélyegyenlőség biztosítása miatt kerül bemutatásra a Somnakaj, az első roma sorsjáték – gipsy musical – ahol egy fiatal roma lány, Somnakaj meséli el történetét, ami megelevenedik. A zeneszerző a nemzetközileg is elismert Szakcsi Lakatos Béla, aki közreműködik is az előadásban, de a musicalben neves művészek játszanak (Oláh Gergő, Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Trokán Anna), de több szerepet ketten játszanak és a szarvasi szereposztás még nem ismert.

Az egri Gárdonyi Géza Színház visszatérő vendég, nyáron a Charey nénje című előadást hozzák el, amiben Rácz Jánost láthatjuk Lord Frank Babberley, oxfordi diákként. De láthatják a nézők a Mágnás Miskát Bozsó József rendezésében és címszereplésével, a társulat először lép a szarvasi Vízi Színház deszkáira. A mozifilmből ismert Halálos tavasz színpadra vitt változata szomorú előadás, de azt is fontosnak tartják a szervezők, hogy a színpadon a komoly előadás is megjelenjen, a főszereplő Ullmann Mónika. A Turai Ida Színház évek óta nagyon színvonalas előadásokkal jelentkezik, ebben az évben egy világhírű filmen is látott történettel, a Hello, Dolly! – val készülnek Szarvasra, Détár Enikő és Verebes István főszereplésével.

Várhatóan sztárprodukció az ExperiDance&Szomor György nevével fémjelzett Gyöngyhajú lány balladája – „a musicalek alfája és omegája”, a legendás Omega együttes dalaira épül az előadás, és ahogy Seregi Zoltán elmondta a dalok nagy részét Szomor György énekli majd, rajta kívül még neves művészek lépnek fel az előadásban.

A Kecskeméti Katona József Színház egy fergeteges vígjátékkal kedveskedik, ez Camolletti Boeing, boeing című műve, Cseke Péter igazgató úr rendezésében. A előadásban köszönthetjük Szarvason a mindig mosolygós Sára Bernadette színművésznőt. Ismét egy színészigazgató – Kéri Kitty rendezésében – a Veszprémi Színház Család ellen nincs orvosság című vígjátékkal szerepel a Vízi Színházban Oberfrank Pál főszereplésével. Ugyancsak vidám este lesz az Újszínház A vörös bestia, című előadása Pozsgai Zsolt rendezésében, Kautzky Armand és Pikali Gerda főszereplésével. Két este láthatja a közönség a Jókai Színház színművészeinek előadásában Rejtő Jenő kisregényéből készült Vesztegzár a Grand Hotelban című előadását Szente Vajk rendezésében. Erről elmondta az igazgató úr, hogy az eredeti díszletet nem lehet felépíteni (a forgószínpad nem bírná el), ezért kissé újra kell rendezni, de látható lesz. Ez is frenetikus, vidám előadás. Aki olvasott Rejtőt azért, aki nem, annak azért kell látnia.

Két táncszínházi előadást láthatnak a nézők a fő műsorok között. Shakespeare művét, a Rómeó és Júliát táncszínházi előadásban is láthatjuk majd Vári Bertalan rendezésében és koreográfiájával, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház előadásában. A Soproni Balett Társulata Álmos legendája című táncművel mutatkozik be Szarvason. A zeneszerző nem kisebb személyiség, mint Szarka Gyula a Gymes vezetője, a szöveget Szálinger Balázs írta. A rendező-koreográfus az együttes vezetője Demcsák Ottó. Az előadás 3D-s animációt is kínál.

Ha ezt Bach hallaná című koncert izgalmas Bach-feldolgozásokból, régi zenei elemeket átörökítő szerzeményekből áll, az előadók Tompos Kátya és a Fugato Orchestra. Az előadás is ritkaságnak ígérkezik.

Új műfajként a koncert – film – színház hármasában Betyárjáték címmel Ferenczi György és a Rackajam videoklipszerű előadása várható, a Nemzeti Színház produkciójaként. A Nemzeti Színház is először játszik Szarvason játszani.

Az elmúlt két évben már volt cirkuszi előadás, ami nagyon sikeres volt, remélhetőleg így lesz ez az idei nyáron is mindkét előadásban. Az elmúlt nyáron nagyon nagy sikerrel bemutatkozott Recirquel Társulat a Cirkusz az éjszakában című előadást hozza el. A Fővárosi Nagycirkusz pedig a Cirkuszmisszió Fesztivál című előadással mutatkozik be Szarvason, nemzetközi szereplőkkel. Fekete Péter elmondta, hogy alkalmassá teszik a színpadot a levegőszámok bemutatására is.

A siker a Monte Cristo Grófja esetében egyedülálló, hiszen ebben az évben is két előadást terveznek – ami valószínű, ahogyan az elmúlt években, úgy az idén is teltházas lesz. A Magyar Teátrumi Társaság ezzel zárja a Vízi Színház VI. évadát.

A családi napok keretében láthatják a nézők az Egerek című mesét, ami narrált eelőadás, de megnézhetik a gyermekek – és felnőttek – a Kövérkirály című darabot, és bemutatkozik a Békéscsabai Napsugár Bábszínház is. A program itt még nem teljes. Bár a sajtótájékoztatón nem esett szó róla a gyermek kedvezmények mellett a diák- és a nyugdíjas kedvezmény is megjelenik, a családi nap jegyáraiban.

A hétköznapi esték egyeztetése folyamatban van, akik biztosan itt lesznek: Eperjes Károly, Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Reviczky Gábor. És marad a vers, a dal, a tánc a víz fölött és jön új elemként a film a víz fölött, amely nem vetítés, hanem olyan művészek lesznek a vendégek, akik filmjeikről szól az este, de vetítés is színesíti a beszélgetést.

A részletes program megtalálható a Vízi Színház weblapján a (www.viziszinhaz.hu) A műsorváltozás jogát fenntartja a Magyar Teátrumi Társaság, hiszen mindig közbejöhet valami.

A Cervinus Nyári Fesztiváljáról külön írásban számolunk be.