Connect with us

Hírek

Megjelent a „városi LEADER” pályázat

Hodálik Pál
Hodálik Pál

Akár 500 millió Ft elnyerésére is lehetőséget ad a napokban megjelent pályázat. A TOP-7.1.1-16-os kódszámú közösségi és kulturális terek infrastrukturális fejlesztését és helyi közösségek szervezését foglalja magában, a pályázó pedig olyan egyesület vagy konzorcium lehet, amelyet a LEADER típusú szervezetek mintájára hoznak létre.

– A konzorciumnak három területe van: az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szféra. Ezek közül egyiknek az aránya sem haladhatja meg a 49%-ot, vagyis egyikük sem kerülhet olyan pozícióba, hogy egyedül dönthessen mindenről a helyi akciócsoporton belül – tájékozatta a megjelenteket az erről tartott fórumon Hodálik Pál alpolgármester.

A LEADER fejlesztésekkel ellentétben jelentős különbség, hogy bár a vállalkozásoknak jelen kell lenniük a helyi akciócsoportban, a forrásokból nem részesülhetnek. A feltételrendszer további részét képezi, hogy kizárólag a tízezer fő feletti települések nyújthatnak be pályázatot, a belterület vonatkozásában. Az elnyert összeg 15%-a fordítható működésre, kétharmada infrastrukturális fejlesztésre, míg a fennmaradó egyharmad soft, azaz tartalmi elemekre. Első körben – a hónap végéig – a regisztrációt kell megtenni, majd a stratégiát kidolgozva lehet pályázni az elnyerhető támogatásokra.

– Bennünk az fogalmazódott meg, hogy Szarvason három kultúrájú lakosság él: szlovákok, romák és civilek. E köré építenénk fel a stratégiát, és emellé sorakoztatnák a soft elemeket is. Vannak közösségi házaink, amiket meg kell újítani és civil házaink, amiket tovább lehetne fejleszteni – vázolta az lokális elképzeléseket.

A projekt zászlóshajója előreláthatólag az Arató utcai roma közösségi ház lenne. Az épület jelenleg több sebből vérzik: repedezik a fal, omladozik a vakolat, a nyílászárók instabilak, és már nem látják el a funkciójukat.

– A fennálló körülmények miatt nagyon sok rendezvénytől elállunk. Nincs se fürdőszoba, se víz, így sportprogramokat sem tervezhetünk, az iskolákat pedig nem merjük meghívni az ingatlan esztétikai állapota miatt. A megoldást egy komplett új épület jelentené, amit megtöltenénk élettel – mondja bizakodva Rostás Zsolt, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

A fórum végén több kéz is a magasba emelkedett, jelezve, hogy csatlakozni szeretnének a vázolt projekthez. Az idő rövidsége miatt a jelenleg 12 tagot számláló támogatói kör hétfőn, 17 órákor ismét összeül. A felhívás a jelzett időpontig minden érdeklődő számára nyitott, ezt követően azonban felgyorsul a folyamat. A május 31-i regisztrációs határidőt követően a legfőbb cél, hogy a stratégia néhány héten belül kidolgozásra kerüljön. A szarvasi projektötletek ugyanis ebből kifolyólag remélhetőleg már szerepelnek első körös, június 30-i beadásnál.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Klam Edit és lánya (Fotó: Hegedűs Éva) Klam Edit és lánya (Fotó: Hegedűs Éva)

Anya és lánya aratták le a babérokat a furugyi főzőversenyen

Békésszentandrás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Beleznay Endre egyszemélyes színháza

Szarvas

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva) Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)

Ötezer szelet tortával készül a Magyar Ízek Utcájába a szarvasi cukrászmester

Szarvas

Koltai Róbert lovagias ügye

Szarvas

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect