Hegedűs Éva
A Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatával ismerték el Paluskáné Udvarhelyi Judit több évtizedes, közösségért végzett munkáját. Szarvas város aljegyző asszonya a díjat június 30-án, Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkártól vehette át, a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen. A kitüntetést országos szinten idén mindössze négyen kaphatták meg, további három-három főt ezüst, ill. bronz fokozattal jutalmaztak.
– Mennyire érte meglepetésként a díj? Korábban volt már nagyobb elismerésben része?
– Soha nem kaptam még ilyen magas szintű kitüntetést, de amikor a meghívót kézhez kaptam, sejtettem, hogy többről lesz szó, mint egy egyszerű ünnepség. Bevallom, arról volt tudomásom, hogy ilyen irányú felterjesztés készült. Ezt ugyanis a munkahelyi vezető teheti meg a Belügyminisztérium felé, helyben pedig azt mérlegelik, hogy a benyújtott javaslat alapján milyen fokozatra tartanak érdemesnek. Nagy megtiszteltetés és felemelő érzés volt, hogy az arany fokozatot érdemeltem ki, és az első sor harmadik székében ülhettem. Számomra ezt a díj azt jelképezi, hogy megérte az, amit és ahogyan csináltam, és igyekszem a jövőben is a hivatalt az állampolgárok megelégedésére szolgálni.
– Gyakran hallani gyerekkorban álompályákról, legyen az orvos, ügyvéd, vagy pedagógus. De ezek között a közigazgatás szinte soha nem szerepel. Önt hogyan vezérelte az élet ebbe az irányba, esetleg egy tudatosan tervezett pálya volt?
– Közösségi tevékenységet már középiskolás koromban is végeztem. Az utam is először erre a területre irányult. Felvételt nyertem Szombathelyre, népművelés-magyar szakra, de sajnos családi okok miatt nem tudtam megkezdeni a tanulmányaimat. Érettségi után adódott a lehetőség, hogy egy megüresedett egy adós állást töltsek be Csabacsűdön. Három évig végeztem a munkám, amikor tudomásomra jutott, hogy új képzés indul Budapesten. 1978-ban az elsők között vettek fel az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakára, amit három évvel később, nappali tagozaton sikeresen elvégeztem. Ettől kezdve igazgatási területen dolgoztam, vagyis a gyámügy, az anyakönyv, a tanácsülések előkészítése és a jegyzőkönyv vezetése is az én feladatkörömbe tartozott.
– A köztisztviselőket gyakorta még ma is beskatulyázzák: szigorú, merev, aktatologatós emberekként élnek a többség fejében. Mennyire változatos és érdekes munkakörről van szó?
– Nagyon szerteágazó hivatásról van szó, különösen kistelepülésen nagyon sok ügykör összpontosul egyetlen személyre. Mindig jó érzéssel töltött el, amikor kiadtam egy építési engedélyt, segélyt nyújthattam valakinek, vagy részese lehettem egy házasságkötésnek, és ezek adtak erőt a soron következő feladatok ellátásához.
– 2006-ban újabb kihívás elé állította az élet: Szarvasra került aljegyzőként. Mennyiben jelentett ez szakmailag mélyvizet?
– Sokat gondolkodtam előtte azon, hogyan fogom venni az akadályt. Egyrészt tény, hogy a jogszabályok ugyanazok, a település mérete azonban némi aggodalommal töltött el. Az aljegyző alapvetően a jegyző segítője, ill. helyettesíti, amennyiben nem tartózkodik a településen. De emellett vannak saját irányításom alá tartozó csoportok is, amiket felügyelek. Ilyen a titkárság, az iktatás, az informatika, az ifjúsági-és sportfeladatok, az intézmények feladatkörébe tartozó szakmai teendők kézben tartása. És bár az önkormányzatnak nincs saját oktatási intézménye, a működtetést bizonyos esetben mi végezzük. Ezeknek a felügyelete is az én hatáskörömbe került, mint ahogyan a közbiztonsági csoport is. 2013. július 1-jétől megszűnt a kistérségi iroda, ahol korábban munkaszervezet működött, munkaszervezeti vezetővel. A kistérségi feladatokat ellátó kollegák a szarvasi Polgármesteri Hivatal köztisztviselői lettek, aminek a koordinálását ugyancsak én végzem. Mindezt akkor még nem láttam, de belevágtam, és nem bántam meg.
– Elegendő-e a kötelességtudat és a felelősség ehhez a hivatáshoz, vagy igazán jól csak akkor lehet végezni, ha szeretetből teszi valaki?
– Szerintem szeretni kell ezt a munkát. Én időközben szerettem bele, hiszen ezen a területen kezdtem, a főiskola elvégzése után pedig le is horgonyoztam. Ezt kényszerből nem lehet igazán jó csinálni, azt megérzik az ügyfelek is. Tisztelni kell az állampolgárokat, együtt érezni a problémáikkal, és erőnkhöz mérten mindent megtenni a város fejlődéséért.
