in

Az első gyertya

Ma délután fél 5-kor meggyulladt az első gyertya az adventi koszorún a Szent Klára Római Katolikus Templom mellett felállított jászolnál. Négy órától már a Szarvasi Rezesbanda fogadta ez érkezőket, majd Benkő Géza és Csasztvan Andrásné Vass Edit, a Cervinus Teátrum művészeinek versét és énekét hallgathatták a megjelentek, majd Csasztvan András köszöntötte a tömeget, ahol feltűnt polgármesterünk, Babák Mihály is. A második gyertya meggyújtására jövő vasárna 16 órától ugyanitt a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola Harmonika-együttese várja azokat, akiket az ünnep előszele megcsapott. Mindenesetre bátorság így hagyni a jászolt és a díszleteket, amik nincsenek lebetonozva, amiről a szervezők úgy vélekednek, hogy remélik, a szarvasiak megértek már erre. Legyen igazuk!

Tetszett a cikkünk?

Vélemény, hozzászólás?

Egyetlen állandóság a változás

A Jobbik program