ban/ben

Köszönet a legnagyobb adózóknak

Városunk menedzsmentje Szarvas legnagyobb adózóit látta vendégül kedden délután. Babák Mihály polgármester a megjelenteken keresztül köszöntötte az összes szarvasi adózót. Elmondta, hogy nehéz volt az idei esztendő, és a 2010 sem néz ki könnyebbnek. Szerencsére a város helyzete nem romlott, gazdálkodása stabil, köszönhető ez a megjelenteknek és a többi szarvasi adózónak. 

A városban jó az adózási morál, ennek köszönhetően évi 250-300 milliónyit, a befolyt adók felét tudják fejlesztésekre, pályázatokon keresztül még több pénz városba hozására fordítani. „Mindenre pályázunk”, mondta Polgármesterünk, majd felsorolta a legjelentősebb beruházásokat, amik a közeljövőben kerülnek kivitelezésre, mint pl. a szakorvosi rendelők, a Fő téri iskola, útfelújítások, útépítések, óvodák felújítása és építése, hogy csak a lgjelentősebbeket említsem. Inkább beszámolt, mint tájékoztatott a bevételekkel és a kiadásokkal történő gazdálkodásról, ahogy illene minden politikai szinten, ahol az adófizetők pénzét költik.

Végül a legnagyobb adózóknak kisebb ajándékokat, emléklapokat adtak át. Szarvas első három legnagyobb adózója sorrendben a Gallicoop Zrt., a Pioneer Hi-Bred Zrt., a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 

A képeket Benkő László készítette.

{jomcomment}

 

Tetszett a cikkünk?

Vélemény, hozzászólás?

Fogadjunk!

Újévi hangulatban