in

Iskolábahívogató

Elkezdődött a farsangi időszak a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában. Pénteken az alsó tagozatosok farsangoltak, ma pedig a leendő elsősöket várták farsangi játszóházba a tanító nénik és az iskola pedagógusai.

A délelőttöt a nyolcadik osztályosok keringője és Molnár Istvánné igazgatónő nyitotta meg, aki tájékoztatta a szülőket az iskola programjáról, az iskolai életről és bemutatta a leendő első osztályban tanító pedagógusokat. Az iskola két osztályt szeretne indítani, melynek tanítói Farkasné Rita néni, Medvegyné Lizi néni, Gáspár Ildikó néni és Parasztné Csilla néni lesznek.

A mai nap a farsang hagyománya köré épült, a tanító nénikkel kézműveskedtek a gyerekek. Lázas munka folyt egész délelőtt. Készítettek bohócokat, szélforgót, farsangi kalapot, de színeztek, festettek, rajzoltak is, majd táncházzal folytatták a programot, amibe a szülők is bekapcsolódtak. Végül a gyerekeket és szüleiket farsangi fánkkal vendégelték meg, amiből egy darab sem maradt, hiszen nagyon sok érdeklődő volt iskolánkban a mai délelőttön.

Várunk még további érdeklődőket is február 27-én „Lánc, lánc, eszterlánc” , március 13-án „Emlékszel?” (memória játékok), március 27-én „Körbe-körbe karikába” című iskolába hívogató programjainkra!

 

Vélemény, hozzászólás?

Kopogtató cédulák leadása – LMP

Néhány perces boldogság