in

Újabb lehetőség a motoros képzésben

110601pixi

110601pixiNégy évvel ezelőtt szülői visszajelzések alapján kerestem megoldást a segédmotor kerékpár (moped) vezetői engedély megszerzésének szarvasi lehetőségére. Korábban akár több mint fél napot is igénybe vett a 2×50 perces motorozás Békéscsabán, ehhez társult még a bejutás költsége is. Három éve sikerült a tárgyi feltételeket megteremteni, a hatósági engedélyeket beszerezni, és ezzel már elindulhattak a helyi képzések, és a szarvasi záróvizsgák. Az idő múltával felmerült a nagyobb motor kategóriákban is az igény a helyben történő vizsgákra. Az idén sikerült megoldani a nagy motorok itteni vizsgáját a szükséges feltételek és hatósági engedélyek alapján. 2011. májusában így megtörténhettek az első nagymotoros vizsgák járműkezelésből (rutin). Néhány órás szarvasi alapozás után a járművel közlekedve főoktatásos motorozás következik a forgalmi vizsgakörzetben, pl. Orosházán. A program zárása a forgalmi vizsga.

 

Podani Mihály szakoktató

Vélemény, hozzászólás?

110601evang

Kis cigány evangelizáció

110602konyv

Regényt írt a drámaíró