in

Külföldi diákok a Fehér Házban

120424csere

120424csereCserediákok látogattak városunkba az elmúlt héten. A török, német, francia, spanyol és a Comenius program keretében érkezett három lett diákot a Polgármesteri Hivatalban fogadta Babák Mihály polgármester, aki feladta a leckét Hegedűs Bernadettnek, aki angolra fordította polgármesterünk mondatait, egyúttal elvette Hodálik Páltól a lehetőséget, hogy angolul villantson. Városvezetőnk megpróbálta nem untatni fiatal hallgatóságát, de nem vagyunk biztosak abban, hogy sikerült-e ez neki.

Nagypolitikai kérdéseket feszegetett bemutatkozójában, amiben biztosította a fiatalokat, hogy rajta vagyunk, hogy eurókompatibilisek legyünk, de nem könnyű úgy, hogy évszázadok óta azért küzdünk, hogy Európa ne taszítson ki bennünket, akik az baráti orosz felügyelet miatt 50 éves hátrányba kerültünk. Szerencsére nem tért ki Trianonra és a franciák szerepére Magyarország feldarabolásában, talán tekintettel volt a gall vendégekre, akiknek a nagyapáik is háromkerekűvel nyomhatták még Clemenceau idejében. Kitért viszont a kettős mérce alkalmazásának kérdésére az EU egyes tagjaival, pl. velünk szemben, ami szemszögünkből nézve igazságtalan, de kin stauálnának példát, ha nem rajtunk, akiknek a saját EU képviselői is neki mennek Brüszzelben.

Üdvözletének végén bemutatta a várost, amiből mi, bennszülöttek is érdekes adatokat tudtunk, meg, például azt, hogy Szarvason 6,5 ezer autó van.

A köszöntő végén apró ajándékokkal kedveskedtek a vendégeknek, sőt, lehetőség nyílt polgármesterünkkel való fotózkodásra is.

Vélemény, hozzászólás?

120423nora

It’s a kind of magic

120424kezi

Nemes bosszú az őszi vereségért