in

Az apja kakasát!

130214lackfi

130214lackfiKishitű volt dr. Kutas Ferenc a nézők számát illetően, mert a négyórai kezdést kicsit korainak tartotta, de a sors rácáfolt, ugyanis Lackfi János közönségtalálkozójára megtelt a Városi Könyvtár olvasóterme diákokkal, nyugdíjasokkal, munkából érkezőkkel és költőkkel, mert a kollégát érdeklődésével megtisztelte Hartay Csaba és Kántor Zsolt is.

Oláh Jánosként érkezett, de miután édesapja nevét örökölte, valamint ő is költő, fiatalon felvette a Lackfi János nevet, hogy elkerülje azt, hogy keverjék őket. A negyvenes éveit éppen csak kezdő fiatalember több tekintetben is tiszteletreméltót alkotott már. Tiszteletre méltó bátorság ma öt gyermeket vállalni. Neki ennyi van, az egyetemista korától az egészen a 10 évesig. Magyar-francia szakos tanár, egyetemi doktor, Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. A magyar költészet már életében elismert alakja. 1992 óta jelennek meg verses és gyermekverses, prózai és drámai, valamint műfordítás-kötetei. Számtalan díj birtokosa. Csakúgy, mint a köteteit, díjait is hosszú lenne felsorolni.

Fotózik is. Bár kiállításai is voltak már, sajnos ez az alkotótevékenysége megszakadt. Az ok természetesen prózai. Elveszett a fényképezőgépének a töltője.

Annak ellenére, hogy a moderátornál, Kutas tanár úrnál az Apám kakasa című verse miatt hendikeppel indult, a végére csak sikerült levelenként egy babérkoszorút illeszteni a homlokára. Ebben segítségére volt Brachna Irén, aki a Lackfi-művek tolmácsolásában nyújtott támogatást ehhez. Az egész közönségtalálkozón végig a humor diktált. A vendég és a házigazdák nagyon egymásra találtak, így egy igazán vidám délutánban volt részük az érdeklődőknek.

Vélemény, hozzászólás?

130213foci

Csak a Diósgyőr volt ellenfél

130215kerekparos

Kerékpárosbarát Szarvas