in , ,

Két lovag, egy cél: a szarvasi színházi kultúra népszerűsítése

Csasztvan András és Fekete Péter

Eredményes a Békéscsabai Jókai Színház és a város között fennálló, a Vízi Színház működtetésére létrejött kapcsolat, derült ki a csütörtöki testületi ülés elején, ahol megjelent Fekete Péter, a Jókai Színház és Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója, hogy ami nyilvánvaló, szavakkal is megerősítsék. Az együttműködés következtében Vízi Színházunk, Szeged, Gyula, Kőszeg és Kisvárda mellett bekerült az ország első öt szabadtéri színháza mellé, ami a presztízs mellett forintokat is jelent.

– Nincs még egy olyan színház, ahol a hétvégi, belépős előadások bevételét visszaforgassák a hét közbeni, ingyenes előadásokba – mondta Fekete Péter, akit a 2012-es nyári színházi szezon végén Babák Mihály polgármester a szarvasi kultúra lovagjává ütött, ill. aki az idén Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől megkapta a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét. A Jókai igazgatója elmondta, az eddig bevált rendszer alapján kívánják folytatni 2014-ben is, azaz szeretnék megtartani a hét közbeni ingyenes előadásokat. Folytatják a Vers a víz fölött című sorozatot is, aminek országszerte híre ment. Már több helyről érdeklődnek a recept iránt, azaz hogy csinálják, hogy minden estnek van önkéntes házigazdája. Egyébként ez is egy lépcsőfok volt az ötök közé.

A nyári színházi programról elárulta, hogy az István, a király lesz a csúcspontja, ill. ismét elhozza nekünk Monte Christót, valamint az idén az 50. születésnapját ünneplő Illés zenekart is.

Csasztvan András, a szarvasi kultúra első lovagja az idei Cervinus Művészeti Fesztivállal kapcsolatos tervekről számolt be, ill. arról, hogy a nemzetiségi színházak küzül a pécsi horvát színház 28 milliója után a szarvasi kapta a második legnagyobb összegű támogatást, 23-at, amiben jelentős szerepe volt a mellette ülő Fekete Péternek.

Fekete Péter köszönetet mondott Babák Mihálynak és dr. Melis Jánosnak, hogy meleg szívvel ajánlották a lovagkeresztre, de ő sem jött üres kézzel. Az átalakítás alatt álló Országház ülésterméből hozott egy darabot polgármesterünk 16 éve nyűtt széksorából.

Vélemény, hozzászólás?

Akácot ültettek a városatyák

Szavalóverseny a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában