in ,

Hogyan változtassunk gondolkodásmódunkon?

Az előző részben azzal zártam gondolataimat, hogy mindannyian lelki erőforrások, pozitívan gondolkodó és élő emberek szeretnénk lenni. Mit tehetünk ennek érdekében?

„A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk, és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A ’positum’ latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van, és aztán továbblépünk.”

Tenni kell érte, nem is keveset, mert az ún. „szerencsés” (vagy annak hitt) emberek keményen megdolgoznak látszat-szerencséjükért. Mégpedig a szellem útján. Gondolataik és hozzáállásuk útján. A hibát – így a megoldást is – a gondolkodásunkban kell kezdeni. Ez nem más, mint „gondolat-nagytakarítás”, vagy gondolat-tréning. Töröljük gondolatainkból az ilyen és hasonló kifejezéseket: képtelen vagyok rá, nem akarom, hogy, kiborulok tőle, megőrjít, az hogy, agyvérzést kapok tőle stb., mert akkor valóban megtörténik.

„Én voltam olyan epés…” kifejezést oly gyakran használó 58 éves nőbetegem… Mit gondolnak, miben halt meg? Epehólyag-máj rákban. Tehát: gondolataink erejével előidézhetjük azt az állapotot, amitől félünk.

Ha ez igaz, akkor működhetne ez a rendszer fordítva is, vagyis pozitívan? Természetesen. Meg kell fordítani félelmeinktől átitatott gondolkodásunkat bizakodó, pozitív előjelűre. Mi kell ehhez? Hit, bizalom, vágy, elvárás. Higgyünk önmagunkban és képességeinkben!

Legyen egészséges önbizalmunk. Ha nincs bennünk egy szerény, de indokolt önbizalom, sohasem leszünk sikeres és boldog emberek. Kisebbrendűségi érzéseink akadályozzák és megakadályozzák reményeink valóra válását. Az egészséges önbizalom viszont sikeres, eredményes tettekhez vezet.

Miért jó pozitívan gondolkodni? Nyerünk ezzel valamit? Természetesen. Ezáltal lelhetünk rá az egészségre, jó közérzetre, derűre, találhatjuk meg a jó és harmonikus emberi kapcsolatokat, ill. a lelki békét.

Mit tegyünk, ha eddig nem igazán voltunk pozitívak, hogy azzá váljunk? Tápláljuk a lelkünket pozitív erőforrásokkal! Relaxáljunk! Meditáljunk! Mossuk át lelkünket zenével, költészettel, filozófiával, festészettel, vegyünk hang-szín-fény-fürdőt a természetből és a művészetek világából! Imádkozzunk! Az ima a hit révén képes az eltömődött energiacsatornákat kinyitni és gyógyítani! Az ima valóban közvetít – eljut a célig! Ha jól ráhangolódunk, lelkünk legmélyéből, akkor imánk mindig célba jut. Akár hisszük, akár nem, akkor is így van.

Töltsük fel minden nap magunkat pozitív gondolatokkal: pl. minden nap és minden szempontból egyre jobban és jobban érzem magam, sugárzik belőlem a tetterő és bizalom, szeretek, szeretnek és szeretetre méltó vagyok, kész vagyok fejlődni és változni, stb.

Higgyük el, megéri ezt a kis időt önmagunk jobbítására fordítani. Eredménye hamar érezhetővé válik életünk minden szférájában: YOU CAN DO IT!

Vélemény, hozzászólás?

A nyugalom szigeteként gondolnak a turisták Szarvasra és térségére

Új végzettség, nagyobb esély