Connect with us

Turizmus

Szent András: Cseh és német söröket vert két magyar sörfőzde

Nagyon erős versenyben, többségében cseh, német és lengyel indulók között két magyar kisüzemi főzde söre hozott haza díjat a csehországi Taborban rendezett 25. Nemzetközi Sörfesztiválról.

Bronzérmes lett a Szent András Sörfőzde Meggyes söre a gyümölcsös sör kategóriában (a második helyezett a cseh Konícek Ryzler lett, az aranyérmet pedig a német Bergquell Erdbeer Portere kapta.) Az IPA kategóriában pedig bronzéremmel díjazták a miskolci Zip’s India Pale Lagerét. Az összevont Major Award fődíjat a csehországi Heineken Starobrno Medium söre nyerte.

Idén február 16. és 21. között a csehországi Taborban rendezték meg az egyik legrangosabbnak számító európai sörversenyt, az Arany Sörpecsét 2015-öt. A fesztivál jellegű verseny presztízsét jelzi, hogy már 2014-ben is több mint 154 sörfőzde nevezett, idén pedig 168 főzde több mint 700 sörrel szállt versenybe a fődíjért.

Évről évre egyre jelentősebb nemzetközi érdeklődés mellett rendezik meg a csehországi versenyt, amit az is jelez, hogy a hagyományosan erős – cseh, belga és német – versenyzők mellett már megjelentek a kazah, orosz, norvég és japán főzdék sörei is.

Index / Fotó: David Peltan

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Népszerű

A Liget Wellness és Konferencia Hotel tegnap (Fotó: Babák Zoltán) A Liget Wellness és Konferencia Hotel tegnap (Fotó: Babák Zoltán)

Fellegek mennek?

Turizmus

Tóth Attila vendégháza mólóján (Fotó: Babák Zoltán) Tóth Attila vendégháza mólóján (Fotó: Babák Zoltán)

A kisebb szállásadók már újraindították a szezont

Turizmus

Barna Antal (Fotó: Hegedűs Éva) Barna Antal (Fotó: Hegedűs Éva)

Csak rendkívül szigorú feltételekkel érkezhetnek nyaralók a Körös-partra

Turizmus

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

A hétvégére szólóan is él az átruházott jogával Sinka Imre polgármester

COVID-19

A rovatot támogatja:

Archívum

2015. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect