in ,

Disznótor, egy kicsit másképpen

Gondoltak egy nagyot a siratói klubban, és a megszokott klubfoglalkozásokat, a kártyázást és a beszélgetéseket egy hagyományőrző disznótorra cserélték. Az idén második alkalommal rendezett, szokatlan közösségépítő program helyszíne Deák Gyuri bácsi házának hajdani csirkeólja volt, amely március 10-án átmeneti funkcióváltáson ment keresztül.

– Annyira jól sikerült a tavalyi disznótor, hogy gondoltam megismételhetnénk – árulja el a nagylelkű gesztus okát a gazda. Idén egy kb. 120 kg-os disznót ajánlottam fel, amit hét órakor szúrtunk le. Azóta már perzseltük, mostuk, szétszedtük az állatot, vagyis volt minden, ami ilyenkor szokásos, hamarosan pedig a feldolgozáshoz látunk hozzá.

Ott jártunkkor épp a kolbász előkészítése zajlott. Kovács László böllér sóval, borssal, és köménymaggal szórta meg a frissen darált húst, amit bőségesen beterített az enyhén csípős paprikával.

– 1969 óta járom folyamatosan a házakat – nosztalgiázik, miközben alaposan összegyúrja az alapanyagokat. Volt olyan tél is, amikor hetvenhat disznóvágást vállaltam, de most már lejjebb vettem. Ma már egyébként sem annyi disznót tartanak, mint korábban, de azért azok, akik hozzászoktak a házi finomságokhoz, még nem ürítették ki teljesen az ólakat.

A több száz torhoz persze számos emlékezetes történet is kapcsolódik. Laci bácsi szívesen emlékszik vissza a hajnalig tartó beszélgetésekre, zsugázásokra, az egész hétvégén át elhúzódó disznóölésekre, de olyan eset is van a böllértarsolyában, amikor pl. meghurcolta egy közel három mázsás disznó. Szerencsére sérülés nélkül megúszta.

– Szúrás előtt soha nem iszok, utána azonban kötelező – skandálja a saját maga által felállított aranyszabályt. Pálinka, kávé, vagyis ahogy a sora van neki – teszi hozzá huncut mosollyal.

A közösségi disznótoron a klubtagok szavak nélkül is tudták a dolgukat. Az asszonyok a konyhában tüsténkedtek, készült az ilyenkor szokásos reggeli, a sült vér és resztelt-hagymás máj.

– Régen a szomszédok is összejártak – emlékszik vissza Lestyan Pálné Marika. Jókat ettünk, ittunk, beszélgettünk, olyan hangulata volt ezeknek a disznótokoknak, amelyet nehéz szavakba önteni. Ezt szeretnénk most a klub keretében valamelyest visszahozni, ezért jöttünk el mindannyian.

Az elkészült disznótoros finomságokat már másnap tűzpróbára bocsájtották. Március 11-én ugyanis a siratói klub egy éves születésnapját ünnepelte, ahol a köszöntőket követően a vendégek ezekből a házias ételekből lakmározhattak.

Vélemény, hozzászólás?

A jövő Békésszentandrása

Esküvő-boom várható idén Szarvason