in , , ,

A 19. tanévet is kiállítással zárták a chovános képzőművészek

Az 51. tanévét 463 növendékkel zárta a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola, mondta Brachna Irén, az intézmény igazgatónője a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében szombaton, amikor a 113 képzőművész szakos diák legjobb munkáiból nyílt kiállítás.

– Szarvas Város Önkormányzatának mindig is fontos volt a művészeti oktatás – mondta Hodálik Pál a megnyitón. – Már mikor gyerek voltam, akkor is megvolt a művészeti iskola, és bízom benne, hogy amikor már unokáim lesznek, is meglesz még – kívánta az alpolgármester.

Jövőre 20 éves lesz a Chován képzőművész tagozata, árulta el büszkén Brachna Irén.

– A képzőművészetre a következő évben különösen figyelni fogunk, hiszen ők jövőre a 20. évfordulójukat fogják ünnepelni nálunk, és remélem, hogy megörvendeztetnek minket valamilyen különleges kiállítással – mondta az iskola igazgatója, amire ráutaló magatartással a két jelenlevő művésztanár, Fabó Éva és Dombovári Zita bólogatva kötelezettséget is vállalt.

Az, hogy valami 20 éves lett, csak egy állapot, de az, hogy az iskola diákjai évről évre az országos versenyek döntőjében mérethetik meg magukat, az már eredmény. Így volt ez az idén is. A festészet, ill. képzőművészet tárgyában hirdetett országos megmérettetésre sokan neveztek a Chovánból is. Közülük sokan be is jutottak a döntőkbe. A festészet szakosok közül Uhljar Janka, Tóth Bálint, Sarfenstein Ditta, Péntek Ágnes, Molnár Kinga, Medvegy Hajna, Gódor Sára és Borbély Laura, a kézművesek közül Megyeri Mária, Farkas Henrietta, Bány Barbara, Szécsi Lola, Molnár Pálma, Sztrehovszki Nelli jutott el az utolsó fordulóig.

Az iskola növendékei közül évről-évre többen képzelik el jövőjüket a művészetek világában. Az idén Gáspár Noémi döntött úgy, hogy Békéscsabán az evangélikus gimnázium képzőművészeti tagozatán, ill. Sarfenstein Ditta szegedi Tömörkényben folytatja tanulmányait.

A megnyitónak a Chován zenei tanszakának hallgatói adtak ünnepélyes keretet. Csasztvan Angyalka és Fabó Zsófi fuvolázott, Szécsi Lola hegedűn, Ábrahám Rella fuvolázott Dombi Bettina zongorakísérete mellett.

Vélemény, hozzászólás?

Az egyenlőség jegyében

Győzelemmel koronázták meg az évet