in ,

Mese és valóság egy kötetben

Harencsár László

A könyv éve az idei Harencsár László életében. Alig néhány héttel az Egy híján húsz c. kötet megjelenése után újabb könyv kerülhet az olvasó kezébe. A mese és valóság valamelyest az elmúlt időszak összefoglalásának is tekinthető, hiszen eseményeket és állomásokat villant fel a szarvasi mesemondó múltjából, hozzá pedig elválaszthatatlan elemként egy-egy mesét párosít. Az illusztrációkat rendhagyóan a helyszíneken készült fotók jelentik, csodálkozó tekintetű gyermekekkel a középpontban.

– Hat éve járom az országot a meséimmel. Ez idő alatt közel ezer fotó készült, és sok kedves, tátott szájú pillanat került megörökítésre. A képeket a számítógépemen rendszerezve tároltam. Innen jött az ötlet, hogy összeállítsak belőlük egy kötetre valót, a hozzájuk kapcsolódó történettel kiegészítve. El is vittem a Digitális Kalamárishoz, ahol Keserű Zsuzsa kérdezett rá, hogy miért nem szerepelnek benne mesék. Igazat adtam neki, így született meg ez az egyedi típusú összeállítás – osztja meg az előzményeket.

A könyvben hat év anyaga szerepel tizenegy történet formájában. A kiindulópont Szarvas, de Óbudán, Dusnokon és több magyar településen keresztül bejárhatjuk az egész országot.

A kötet illusztrátora Horváth Hajnalka. A borító egy szarvasbogarat ábrázol, akit néhány apró állat vesz körül. A bogarak mesélnek, a szarvasbogár pedig megába szívja a kalandokkal teli, tanulságos történeteket. Ezzel a motívummal áll párhuzamban a borító hátoldalán megjelenő fotó, amely Harencsár Lászlót ábrázolja, bekerítve a gyermeksereglettel.

Hasonló emlékezetes momentum gyakran megesett a mesélővel, a legmaradandóbbakat pedig a kötet is őrzi.

– A Bacsó utcai óvodában történt pl., hogy egy kisszéken ültem, szemben velem a gyerekek. Már több éve jártam vissza, amikor egyik alkalommal a mesélés végén teljesen váratlanul odarohantak hozzám és körbefogtak, hogy ne tudjak felkelni. Olyan megható pillanat volt, a szeretetnek olyan őszinte megnyilvánulása, amit nem lehetett elérzékenyülés nélkül megélni – idézi fel az egyik felejthetetlen élményét.

A tűzoltóból lett mesélő még egy kötetet tartogat az évre. A felnőttnek és gyerekeknek szóló történetek után Gyöngyös című könyvével a kisregény műfaja felé kacsintgat, amely a tervek szerint legkorábban ősszel juthat el az olvasókhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Hőségriadó: Riasztást adott ki a HVB

Kicsi csúszda, de a miénk