in ,

Holnap felgördül a függöny, kezdődik a nyári színházi szezon

Már szerelik a fényeket a Vízi Színház holnap esti nyitógálájára. A ma felállítandó keret szolgálja az egész nyári évad megvilágítását, amit az egyes esteken kiegészítenek majd, ahogy azt az adott darab kívánja, tudtuk meg Seregi Zoltántól, a Jókai Színház helyettes igazgatójától.

– Nyitóelőadásra egy különleges eseményt terveztünk. A különlegesség egyébként az egész évadra jellemző lesz. Egy csomó új műfaj bemutatkozik, mint pl. az opera, de a tavalyi artistabemutatón felbuzdulva lesz több cirkuszi előadás is. Ez a lézershow is egy újdonság. Egy zenekar játékához kapcsolódóan különböző, nagyon látványos effektek lesznek láthatók. A produkció nagyon profi a maga műfajában.

Pénteken az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában Móricz-Kocsák-Miklós: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG musicaljének bemutatóját láthatjuk Seregi Zoltán rendezésében. A darabot felnőttnek és gyereknek egyaránt ajánlja Seregi Zoltán. A darabról a csodálatos dalok mellett érdekességképp kiemelte, hogy 17 gyerek szerepel benne. A jegyvásárlást nem lehet tovább halogatni, mert a nézőtér lassan megtelik.

Szombaton William Shakespeare: Tévedések vígjátéka kerül a színre a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. Ennek érdekessége, hogy még csak ősszel kerül majd be a Jókai Színház rendes éves műsorába. Eddig csak egy nyilvános főpróba, ill. egy ifjúsági bérletes előadás volt.

Vélemény, hozzászólás?

Te döntesz: iszol vagy vezetsz!

Megyejáráson Almáskamarástól Zsadányig