in , , ,

Kenumaraton: Felfelé ívelőben

Nem sikerült megdönteni minden idők legjobb idejét. Hét évvel ezelőtt állították fel a 21 km-es táv pályacsúcsát, 1 óra 56 perc 20 mp-es időeredménnyel. Az idei bajnokok nagyon közel kerültek a rekord felállításához, és ha nem történt volna kisebb szerencsétlenég útközben, jó eséllyel pályázhattak volna a címre. Ez azonban már csak feltételes mód.

Augusztus elsején 18. alkalommal állhattak a rajthoz a kenumaraton nevezői. S bár a verseny egykori nívóját még nem nyerte vissza, mindenképp biztató jelnek tekinthető, hogy az előző évhez képest közel kétszer annyian vágtak neki a távnak.

– Egy technikai akadállyal kevesebbel kell szembenézniük a versenyzőknek. Az Anna-ligeti híd szűkülete az már nem olyan mérvű, mint korábban, tehát könnyebben átevezhető. Mind a szarvasi szivornyánál, mind pedig a szivattyúnál és a Körösön mólók várták az érkezőket, tehát aki akarta, kiszállásnál segítségül hívhatta őket – ismertette a legfőbb változásokat Csasztvan András.

Idén összesen 20 hajó, összesen pedig 72 fő ragadott evezőlapátot. Egyfajta nosztalgiázásként Nyári Mihály fellapozta a gondosan vezetett füzetet, mely a kezdetektől tartalmazta a program legfontosabb paramétereit. Így derült fény arra is, hogy az első évben mindössze 8 hajó és 30 nevező vette a bátorságot az induláshoz, a legmagasabb létszám pedig négy éve mutatkozott. 2011-ben összesen 64 hajó és 211 utas szelte az élő és a Holt-Körös hullámait.

– Azt hiszem, hogy stabilizálni kell, és önálló rendezvényként kell kezelni ezt a programot – állítja a főszervező. Nyilvánvalóan van logikája annak is, hogy egy másik rendezvényhez csatlakozzon, de azt tapasztaltuk, hogy csökkent, és nem növekedett a jelentkezők száma.

A képzeletbeli célszalagot elsőként a profi kategóriában induló Koppányi László, Kiss Csaba, Virág Attila és Polgár Ferenc négyese szakította át, alig több mint 2 óra 2 perces idővel. A győzelmet közülük többen azonnal egy nagy csobbanással ünnepelték, amire megvolt minden okuk.

– Nagyon nehéz küzdelem volt. A rajt után sikerült elszakadnunk a mezőnytől, és az átszállást is jól sikerült megejtenünk, de miután átértünk a gáton, leejtettük a hajót futás közben, aminek következtében megrepedt a két középső ülésragasztásunk. Amint beszálltunk a hajóba, le is szakadt, így térdelve eveztünk végig a Hármas-Körösön. Átszállásnál később deszkákkal és egy rossz vödörrel megerősítettük, de így is nagyon instabil volt az ülés, ezért nem tudtunk akkora erőt kifejteni, mint szoktunk – mesélt a verseny izgalmairól a csapat egyik tagja.

Ezzel ellentétben a sereghajtónak dupla annyi időbe telt a visszatérés a kiindulópontra – 4 óra 8 perc 30 mp – noha nem kis büszkeségre ad okot, hogy ebben a hajóban evezett a legifjabb nevező, a mindössze 6 esztendős Roszik Emília.

Ez is igazolja, hogy ez a nap nem kizárólag a versenyzésről szól, hanem a szervezők szándéka szerint egy izgalmas kalandról is, amit garantáltan még sokáig fognak emlegetni maratonisták.

Eredmények:

Profi 4-es:
1. Koppányi László, Kiss Csaba, Virág Attila, Polgár Ferenc (Békéscsaba) 2.02.28
2. Kohut Gábor, Szrnka Gábor, Körmendi Péter, Altmann Roland (Szarvas) 2.19.08
3. Csipai Róbert, Faragó Máté, Bencsik Sándor, Szécsi Tibor  (Szarvas, Békésszentandrás) 2.25.18
4. Csasztvan Tihanyi Nóra, Szűcs Katalin, Petrovicsné Bertók Brigitta, Kovács Adél  (Szarvas, Békésszentandrás) 2.50.45

Amatőr 4-es:
1. Sztruhár Gábor, Csépai Pál, Kondor László, Bogár Gábor (Szarvas, Gyomaendrőd) 2.24.50
2. Berki Nagy László, Gyalog Gergő, Havasi Máté, Révész Norbert (Szarvas) 2.25.08
3. Seprenyi Nóra, Tamás György, Mucha Zoltán, Molnár Gergő (Szarvas, Gyula) 2.27.55
4. Jasák László, Müller Zsolt, Nagy Imre, Lázár Dea (Szarvas) 2.44.15
5. Kiss Ákos, Varga Tímea, Prifer Tibor, Kiszel Tamás (Szarvas) 2.44.50

Családi 4-es:
1. Szitó Roland, Szitó Zsuzsa, Kepka Roland, Maczik Péter (Szarvas) 2.30.29
2. Kepenyes András, Dr. Kepenyes Darida Bea, Kurlik Péter, Kepenyes-Darida Zoé, Kepenyes-Darida Dóra (Szarvas) 2.35.50
3. Nagy Teréz, Nagy József, Nagy Barnabás, Nagy Dénes 2.41.53
4. Gyekiczki Pál, Gyekiczki Fanni, Raj Tamás, Raj Mirella (Szarvas, Szeged) 2.49.50
5. Varga Melinda, Nagy Sára, Dina Gábor, Juhász András (Gyula) 2.55.36

Amatőr 2-es:
1. Balázs Tibor, Hrncsák József (Szarvas) 2.25.04
2. Szín Zsolt, Kovács László (Szarvas, Békésszentandrás) 2.35.20
3. Bárdics Péter, Bárdicsné Dr. Buda Bernadett (Budapest) 3.20.48

Vélemény, hozzászólás?

Furcsa páros!?

Hátramenetben is figyelmesen