in , ,

Tanulás és sport

Hodálik Pál és Schirilla György

Az élet legfontosabb dolgaiként említette Schirilla György a tanulást, a sportot (és a mindent összekapcsoló szeretetet) Szarvas városában október 15-én. A sportteljesítményeiről ismert, az egészséges életmód elszánt propagálójaként is hírnevet szerzett Schirilla György minden esztendőben bebarangolja az országot. Idén az óvodák voltak célpontjai futásának. Szarvas városába október 15-én, délelőtt Békésszentandrás felől érkezett, a Halászcsárdánál csatlakozott hozzá Hodálik Pál alpolgármester, így együtt tették meg a városi szakaszokat, Schirilla György egy „agyonszalagozott” bottal, Hodálik Pál pedig Szarvas város zászlajával a kezében. Első állomásuk a Szlovák Iskola és Óvoda volt, itt jegyezte meg Schirilla, hogy ő Tahitótfaluról indult, az 1400-as évek közepén szlovén telepesek által alapított településen él. Miután a szlovákosokat megtornáztatta, megfuttatta, találkozott a Gyakorló Általános Iskola és Óvoda nebulóival, hogy nekik is felhívja a figyelmüket a tanulás melletti napi rendszerességű sportolás fontosságára. A téma ugyanez volt a harmadik állomáson, Szarvas Város Óvodájában, ahol – akárcsak az előző két állomáson – egy szalagot kötöttek fel az intézmény nevében Schirilla botjára, miután tornáztak és futottak vele.

Vélemény, hozzászólás?

A KOLBÁSZ-TAN-SZÉK sikerei a Szarvasi Töltöttkáposzta-főző és Kolbászkészítő Versenyen

Szemétkérdés: A huszonnegyedik órában járunk