in , , ,

Dankó Béla: Minél hamarabb, minél jobb út épülhessen

Előzetes régészeti feltárás az M44-es nyomvonalán

– Folyamatosan figyelemmel kísérem az M44-gyel kapcsolatos történéseket, hiszen térségünk legfontosabb fejlesztése az elkövetkezendő időszakban ennek az útnak a megépítése lesz. Ahhoz, hogy a térség gazdasági jövője is biztosított legyen, mindenféleképpen szükséges ennek az alapvetően szükséges infrastruktúrának a kiépítése – mondta a Körös TV kérdésre Dankó Béla csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az előzetes régészeti feltárások folynak, sőt, azok már a lezárás közeli állapotban vannak. Meghatározásra kerültek azok a területek, amik tényleges régészeti feltárást igényelnek, de erről hamarosan egy külön írásban számolunk be.

– Az ígéretek alapján a még ebben az évben a kivitelezési közbeszerzés kiírásra kerül. Kiválasztásra kerül a kivitelező, és vélhetően a jövő évben a tényleges munkák is megkezdődhetnek – jelentette ki országgyűlési képviselőnk a helyi tévének.

A Newjság a kérdésére, hogy az M44-es marad gyorsforgalmi út, vagy a bevezetett gyorsút kategória mennyire kavar be a képbe, a következőt válaszolta:

– Nagyon sok egyeztetés zajlik ezzel kapcsolatban. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot mind a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, mind padig a közúttal és a kormány képviselőjével, államtitkár úrral, valamint a miniszter úrral annak érdekében, hogy minél hamarabb, minél jobb út épülhessen ide, Békés megyének, ami nagyon fontos a megye szempontjából. A legutóbbi egyeztetés és az ott elhangzott ígéretek alapján néhány kompromisszum született. Néhány csomópont, ami előzetesen bejelölésre került, hogy esetlegesen megépülhet, az mostani fejlesztésben nem fog megépülni, viszont olyan fogalmakról, mint pl. a körforgalmak, amik a gyorsútnál megjelölésre kerültek, arról nincs szó az M44-es esetében, tehát nem lesznek ilyen lassítók ebben az útban. Itt egy dinamikus, lendületes haladást biztosító út fog épülni kétszer két sávban. Én azt gondolom, hogy el fogja látni azt a funkciót, amire szánták.

Az M44-esnél továbbra is nem szintbeli kereszteződések maradtak a tervben, jelentette ki Dankó Béla.

Vélemény, hozzászólás?

Bodonyi Dóra Douchev-Janics Natasa új párostársa

Megindult a forgalom Szarvas és Nagyszénás között