in , ,

Nyílt nap a Vajdában

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 2015. november 19-én rendezte meg nyílt napját. Erre a napra a környékbeli 8. osztályos általános iskolás tanulókat és szüleiket vártuk. Nem csak az ebédlőnk, hanem a földszinti zsibongó és egy tanterem is zsúfolásig megtelt érdeklődő diákokkal és szüleikkel.

Kitajkáné Szántai Mária igazgató asszony tájékoztatta a vendégeinket az iskolánkról és az itt folyó képzésekről.

Az alábbi képzések beindítását tervezi a gimnázium a 2016-2017-es tanévben:

Emelt szintű nyelvi képzés keretében angol és német nyelvet tanulhatnak magas óraszámban a diákok.

A természettudományos képzéseink között az emelt szintű matematika és biológia csoport beindítását tervezzük. Ehhez az iskolában működő Öveges labor minden lehetőséget meg is teremt.

Újdonságként egy általános tantervű gimnáziumi osztályt hirdetünk, ahol a készségtárgyak iránt érdeklődő diákok a képzőművészet, a dráma szakirány és a testnevelés közül választhatnak.

Az iskolában a tanulók az angol, német, olasz, orosz és szlovák nyelveket tanulhatják.

Az iskolánkról készült rövid film, a  képzések és az iskolai élet bemutatása után órák látogatására nyílt lehetőség. A választék széles volt, de így is előfordult, hogy egyes órákra alig fértek be az érdeklődők. Idegen nyelvek, magyar, matematika, biológia, fizika, kémia, rajz, testnevelés, informatika, dráma, történelem  órák szerepeltek a kínálatban, így mindenki érdeklődése szerint választhatott. Természetesen büszkén mutattuk be a modern természettudományos laboratóriumunkat is.

Reméljük, hogy a vendégek pozitív tapasztalatokkal távoztak az iskolából. Aki erre a nyílt napra nem tudott eljönni, bármikor szívesen látjuk iskolánkban. Előzetes bejelentkezés esetén tanítási órákon is részt vehetnek a tanulók és a kedves szülők.

Várjuk a diákokat a Vajdába!

Mészáros Tünde

Vélemény, hozzászólás?

A november 27-i Véradók Napjához csatlakozik két magyar cég, a Szarvasi Mozzarella Kft. és a Famíliatészta Kft.

Elindult a világot jelentő deszkák felé Kozák Ádám