in , , ,

Rekordszámú látogatót vonzott a Mini Magyarország

Utoljára harminc évvel ezelőtt tudhatott magáénak olyan sikereket a Szarvasi Arborétum, mint a tavalyi évben. A kombinált és a különálló jegyvásárlásokat egybevetve összesen közel 90 ezren tettek látogatást Szarvas egyik legnagyobb turisztikai attrakciójában. Ebből 77 ezren kifejezetten a Mini Magyarországra voltak kíváncsiak, míg 65 ezren az arborétumba váltottak jegyet.

– Reményeink szerint ez a szám annak köszönhető, hogy minden évben fejlesztünk egy kicsit a makettparkon – értékelte a kimagasló eredményeket Bukovinszky Béla. Tehát aki egy év után visszatér hozzánk, sok változást tapasztalhat a mindenkori előző évhez képest. Másrészt pedig úgy tűnik, hogy olyan újabb attrakciókat sikerült elhelyezni a parkban, melyek egyre szélesebb réteget képesek megszólítani. Azt persze nem gondoljuk, hogy ez az emelkedés a végtelenségig tart, de egyelőre az elképzeléseinket messze túlszárnyalja.

A növekvő tendencia nagy hatással volt az arborétumra is. Az elmúlt években ugyanis sikerült megállítani, és visszafordítani a lefelé ívelő folyamatot.

– 2012 volt a legnehezebb év, amikor 37 ezer fős látogatottságot regisztráltunk – számolt be a szakmai sikerekről dr. Hanyecz Katalin igazgató. Talán azzal tudom leginkább érzékeltetni az eredményt, ha azt mondom, hogy a ’80-as évek elején tapasztaltunk utoljára ilyen léptékű vendéglétszámot. Természetesen mi is igyekeztünk hozzájárulni az eredményekhez. Kültéri játékokat, mosdót, foglalkozatót alakítottunk ki, felújítottuk a Bolza Marietta kiállítást, idén pedig azt tervezzük, hogy a Föld napjához kapcsolódva megnyitjuk az üvegház egy részét.

A Mini Magyarországban mindig történik valami – hangzik az egyik mottója. A tavalyi év is erről tanúskodott, hiszen számos erdélyi makett mellett augusztus 20-án felavatásra került a Szent Korona installációja, ill. Déva vára leleplezésének is egy külön időpontot szenteltek.

Bukovinszky Béla kifejtette, a makettpark látogatóinak több mint 50%-át a családok teszik ki. További 20%-ot jelent az intézmények, diákok részvétele, hasonló nagyságrendet tesznek ki a nyugdíjasok, valamint mintegy 5-6%-ban járulnak hozzá a palettához a visszatérő szarvasiak.

– Jelenleg éppen az épületek restaurálása zajlik, hiszen a maketteknek a mostani hóeséssel és a negyven fokos hőséggel és UV-sugárzással egyaránt meg kell küzdeniük. Ez persze része a feladatkörünknek, ezekben a hónapokban 3 restaurátor és a szezonban egyébként a parkban dolgozó kollégáink műhelymunkát végeznek – avat be a háttérben zajló tevékenységekbe.

A következő nagy boomot március közepére tartogatják, amikor Felvidék jellegzetes épületeit ismerheti meg a nagyközönség, természetesen kicsinyített verzióban.

Vélemény, hozzászólás?

Bagi László asztrofotós

Hamarosan hazaérkeznek Bagi László asztrofotói

2016 január: mérföldkő Békés megye fejlesztésében