in ,

A könyvtár lehet az új közösségi színtere az ifjúságnak

Kétség kívül a legnehezebben megszólítható korcsoport, a tizenévesek felé nyitott a Szarvasi Városi Könyvtár. Még az év vége előtt, szinte az utolsó pillanatban egy több mint 30 millió Ft értékű pályázatot sikerült elnyernie, többek között egy 15 fő befogadására alkalmas Oktatótér, két modern távcső, bútorok és számítástechnikai berendezések megvásárlására.

– Már jóval korábban megfogalmazódott bennünk az elképzelés, hogy az ifjúsági korosztályt szeretnénk bevonzani a látogatóink közé. A második félévben számukra nyitottunk egy termet, amit majd erre a célra fogunk felhasználni. Mindehhez nagyon kapóra jött ez a pályázat, mert a 21. század követelményeinek megfelelően be is tudtuk rendezni ezt a helyiséget – összegzi a projekt mögött álló gondolatiságot Baginé Tóth Erika könyvtárvezető.

A TIOP-típusú pályázat teljes költsége 31 205 991 Ft, amelyből interaktív tábla, projektor, számítógépek, nyomtató és ezek szoftverei kerültek beszerzésre. A Qulto Education csomag többek között a Szarvasi Digitális Könyvtár helyismereti tartalmához biztosít könnyebb hozzáférést, interaktív felhasználást és beépíthető az iskolák helyismereti oktatásába is.

A látássérültek számára egy korszerű Prodigi olvasókészüléket vásároltak, a modernizálás jegyében pedig 10 db e-book olvasó is elérhető lesz az intézményben. Az eszközök kényelmes és hangulatos környezetben való használatát mobil asztalok, székek és könyvespolcok segítik.

A fejlesztés részét képezi az a két távcső – egy észlelő és egy naptávcső – is, amiket részben a könyvtárban működő csillagász klub fog használni. Emellett azonban az iskolai oktatást is szeretnék színesíteni, különös tekintettel a természettudományos tantárgyakat megcélozva.

– Azt szeretnék, hogy a fiatalok felfedezzék maguknak ezt a barátságos sarkot, ami független az iskolától és az otthoni korlátoktól. Nálunk szabadon, de mégis kulturált környezetben találkozhatna ez a korosztály. Itt le lehet ülni, folyóiratokat, könyveket forgatni, társasjátékot játszani, beszélgetni. Olyan közösségi programokat tervezünk, amik a kikapcsolódást és a tartalmas időtöltést szolgálják – vetíti előre a közeljövő elképzeléseit.

Nem titkolta azt sem, hogy ezt a korosztályt nagyon nehéz megszólítani annak ellenére, hogy rendszeres olvasók is akadnak közöttük. Ennek legfőbb oka vélhetően a szabadságvágyuk, ezért a könyvtár munkatársai hangsúlyt helyeznek arra, hogy megismerjék a fiatalok valódi igényeit, bízva abban, hogy elindul egy önszerveződő folyamat. Fontosnak tartják a korosztály véleményét, ezért a jövőben szeretnék őket bekapcsolni a tervezés folyamatába, hogy ők ismerjék fel az új tér kínálta lehetőségeket.

A most útjára induló barátságos könyvtári szeglet új nevet is kapott. Az IFI (Interaktív Független Ifjúsági) közösségi hely a Szarvasi Városi Könyvtárban várja a fiatalokat.

Vélemény, hozzászólás?

Fenyő Gusztáv és Fazekas Erika

A romantika visszatért a Tessedik Sámuel Múzeum falai közé

Klimaj Zoltán

Ismét szoros meccsen győztük le az elekieket