in , ,

Kemény és küzdelmes hétvége áll a szarvasi birkózók mögött

A szombati napon Kiskőrösön került megrendezésre a Petőfi Kupa elnevezésű nemzetközi verseny. 10 csapat 135 versenyzője küzdött meg az érmekért. Szarvasról 5 versenyző lépett szőnyegre egy felnőtt és négy diák korosztályban. Diák korosztályban Galát Dávidnak(38 kg) és Tóth Patriknak(54 kg)csak egy legyőzője akadt, az is a döntőben, ezzel megszerezték az előkelő második helyezést. Hajduch Nándor(50 kg) nem igazán hozta a formáját, de így is sikerült a 3. helyen végeznie. Negyedik diák korosztályos versenyzőnk, Bengeri Tibor(46 kg), saját súlycsoportjánál magasabb súlycsoportban versenyzett, ahol nagy küzdelmek árán sikerült megszereznie az 5. helyet. Felnőtt korosztályban élete első versenyén vett részt Kiss Gergely(74 kg), ahol ő is az előkelő második helyen végzett.

Ezzel nem ért véget a hosszú hétvége alatt a fiúk megmérettetése. Két nappal később, hétfőn, máris utaztak tovább Köröstarcsára, ahol 8 csapat mérte össze tudását. Három versenyző képviselte Szarvast, 38 kg-ban Galát Dávid, 42 kg-ban Ökrös Márkó és 54 kg-ban Tóth Patrik. A szombati versenynaphoz képest óriási javulást lehetett látni a meccsek alatt. Külön kiemelve Ökrös Márkót aki saját súlycsoportja feletti súlyban versenyzett. Külön dicséretre méltó, hogy Márkó vesztes helyzetből kétszer is nyerni tudott, így újra a dobogó második fokára állhatott. Dávid igen erős ellenfeleket kapott, de így sem bírtak vele, csak a döntőben talált legyőzőre. Ezzel a nagyszerű birkózással ő is a dobogó második fokára állhatott fel. Patrik egész verseny alatt hozta a kötelezőt. Hallgatott edzőire így nem is talált legyőzőre, ezzel megszerezte az aranyérmet. Mindhárom versenyzőt hatalmas dicséret illet a fegyelmezett birkózásért.

Vélemény, hozzászólás?

Molnár József polgármester és Kerek Mihály

Egy nemzet csak közös célok mentén, együtt gondolkodva lehet sikeres

Székelyes sítábor a Bihar-hegységben