in , , ,

Megye Futás: 2016-ban is körbefutotta a megyét Tóth László

Szombaton délután fél három után érkezett meg Békéscsabára, a városháza előtti főtérre Tóth László futónagykövet, aki megyefutása során szerdán Szarvason állt meg egy rövid időre. Április 6-án kilenc órakor indultak Békéscsabáról, és 11 nap után szombaton délután futottak be Békéscsabára. Igaz, Szarvasra szerdán Gyomaendrődről érkeztek, de a napot Csárdaszálláson kezdték. A 47-48 kilométeres etapot Csabacsűdön zárták, hogy másnap, csütörtökön, Kondoroson, Nagyszénáson és Gádoroson keresztül Orosházára érjenek.

A Polgármesteri Hivatal dísztermében köszöntötte őt és társait a sportbizottság elnöke, Giricz Katalin és Boross Bence városi sportreferens is.

A Megye Futással a futást szeretnék népszerűsíteni. “Ez a fő célja az eseménynek, ami kezd mozgalommá nőni, már túl lép az esemény szinten” – mondta Tóth László vendéglátói, Szarvas és Csabacsűd futónagykövetei, Pljesovszki Roland és Antal Béla, , ill. a vásártéri játszótér előtt hozzá csatlakozó, és őt kísérő vajdás futók előtt a Polgármesteri Hivatal tanácskozójában.

Mikor elkezdte, elég bizonytalan volt, hogy hogy fog ez működni, vallotta be, de működik, évről évre egyre többen csatlakoznak hozzá. Az idén már 44 településen fordul meg, a résztvevők száma pedig nagyon dinamikusan növekszik, megtöbbszöröződik minden évben, mondta. Tavalyhoz képest 2016-ra is megkétszereződött, megháromszorozódott a vele együtt futók száma, akik elsősorban diákok, amatőr futók, futóközösségekből kerülnek ki.

– Az első Megye Futás 2014-ben volt. Jött egy spontán ötlet, hogy körbe kellene futni a megyét. Beszélgettünk róla, de cél nélkül nehéz, csak a sport kedvéért lehet, de az úgy nem olyan érdekes, meg nincs benne semmi motiváció. Hosszú versenyt nem lehet rendezni, mert képtelenség ilyen távokat egy versenyen megrendezni, s akkor jött az ötlet, hogy legyen az a célja, hogy a futást szeretnénk népszerűsíteni, demonstrálni a futás mellett – árulta el az előzményekről Tóth László.

Az első évben olyan 28-30 települést érintettek, ami mára 44-re duzzadt. Akkor 386 kilométert tettek meg, míg az idén kb. 520 körül fejezik be a megyekörnek elnevezett, évről évre változó kört.

Arra a kérdésünkre, hogy megtalálták-e az eszközt a futás népszerűsítésére, közelebb kerültek-e a futómissziójuk céljához, egyszerűen csak annyit válaszolt, “működik”.

– Azt kell mondjam, működik, mert vannak visszajelzések, s a Megye Futás már kezd eseménnyé, mozgalommá válni. Már várják, és már jelzik, hogy készülnek, alakulnak futócsoportok a Megye Futás hatására, ami pozitív. Teljesen jól működik a dolog – jelentette ki Békés megye futónagykövete.

Arra a kérdésünkre, hogy segítsen meghatározni, mit kell értsünk a státusza alatt, a következőképp definiálta a futónagykövet fogalmát.

– Településenként jellemzően egy fő, akik segítenek összefogni az amatőr futókat, mert itt amatőr futókról beszélünk. Segítik őket a felkészülésben, vagy abban, hogy hogy kezdjenek el egyáltalán futni. Tanácsokkal látják el, és összefogják őket utána, gyakorlatilag erről szól a nagyköveti teendő. Ez egy társadalmi küldetés. Valaki csak akkor tudja ezt végezni, ha szívügye ez az egész dolog, hogy minél többen csatlakozzanak, és nekem is az, szívügyem – mondta Tóth László.

Amíg tud futni, minden évben meg fogja tenni az éppen aktuális kört a megyében.

Vélemény, hozzászólás?

Bagi László asztrofotós

Az égbolt láthatatlan részleteiről nyílt kiállítás a Tessedik Sámuel Múzeumban

Egyre több gyermek születik Békésszentandráson