in ,

A székelyes tanárok KÁPOSZTANSZÉKe

Idén tizedik alkalommal rendezték meg Szarvason az Idénynyitó Disznótort, a töltöttkáposzta-főző és kolbászkészítő versenyt. Az esemény október 8-án zajlott a szarvasi piaccsarnokban, melyen a GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiumának vendéglátás szakos tanárai immár másodszor képviselték az iskolát csapatukkal.

A KÁPOSZTANSZÉK csapatnévvel neveztünk be a versenyre. Tavaly kolbászt készítettünk, ebben az évben töltött káposztát főztünk. A reggeli hideg ellenére jó kedvvel érkeztünk a rendezvény helyszínére. Először összeállítottuk a dekorációt, majd a hús előkészítése és feldolgozása következett: darálás, ízesítés, formázás, illetve a töltelék betöltése káposztalevélbe. A verseny nagyon jó hangulatban zajlott, a résztvevők lelkesek, a vendégek vidámak voltak. A nap is kellemesen felmelegítette a levegőt, mire a zsűritagok ellátogattak „tanszékünkre”. Megkóstolták a lélekmelegítő házi pálinkánkat, a szárazkolbászt, a kapusznyikát valamint a túrós pogácsát. Kora délután már vihettük is a kész töltött káposztát a zsűri elé. Örömmel vettük észre, hogy a tálaló tányért üresen kaptuk vissza.

17 óra után elkezdődött az eredményhirdetés, a finom töltött káposztánkat az előkelő III. helyezéssel jutalmazták, ráadásul megnyertük Tomasovszki Andrásnak, a Mokka Delicates Bistro tulajdonosának egyik különdíját is.

Csapatunk tagjai voltak: Kasikné Terényi Mónika, Sutyinszkiné Pljesovszki Mária, Surina Nóra, Miskolczi Zsuzsanna, Tusjak György és Balás Péter. Kohut Andrásné igazgató asszony, mint egy igazi „tanszékvezető”, egész nap felügyelte csapatunk munkáját.

Szeretnénk megköszönni iskolánk vezetőségének, hogy támogatták a csapatot, valamint a szervezőknek külön köszönetet mondunk a rendezvény megvalósításáért és azért, hogy egy jókedvvel, vidámsággal teli hétvégi programon vehettünk részt.

Kohut Andrásné

Vélemény, hozzászólás?

Új könyvtári bútorok beszerzéséről is döntött a csabacsűdi testület

Fábri János

Az ötödik vb győzelem után sem fordul meg a pihenés Fábri fejében