in ,

Így néz ki a Liget Hotel 15 éve: fejlődés, fejlődés, fejlődés

A Liget Wellness és Konferencia Hotel őszi színekben (Fotó: Babák Zoltán)

Ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor valahogy így fogalmazna Bogdán Tamás a Liget Hotel elmúlt másfél évtizedéről: “Dinamikus felfutás mellett folyamatos fejlődés, fejlesztés zajlott az elmúlt 15 évben”.

Az akkori Liget Kemping tulajdonosai 15 éve döntöttek úgy, hogy szintet lépnek, a kempingből hotelt fejlesztenek. Ezt az időszakot fél év híján Bogdán Tamás koordinálta.

Akkor a főépületben 39 szoba állt a vendégek rendelkezésére. Mára az 5,5 hektáros területet beépítették villaépületekkel, így jelenleg 220-230 főt tudnak egyidőben fogadni.

Mikor idejött, 30 kollégának tartott megbeszélést. Ma már a 100 fős rendezvényterembe is éppen csak beférnek az év végi karácsonyi egyben szezonbúcsúztató partyn.

A Ligetben levő turisztikai szálláshely története ennél a másfél évtizednél messzebbre, annak a duplájára nyúlik vissza. Jelen sorok írója több ponton személyesen is kötődik a Ligethez. Talán az első szarvasiként elé terítették ki a tulajdonosok az akkori kertészet helyére álmodott szálloda és kemping terveit. A második már sokkal személyesebb: a medence hideg vizétől indultak be első gyermekükkel várandós feleségénél a szülési fájások, és ahol később az a gyerek vízimentősködött.

De vissza a Liget Kempingből Szarvas turisztikai zászlóshajójává vált négycsillagos Liget Wellness és Konferencia Hotelhez!

Bogdán Tamás, a Liget Wellness és Konferencia Hotel igazgatója
Bogdán Tamás, a Liget Wellness és Konferencia Hotel igazgatója (Fotó: Babák Zoltán)

Bogdán Tamásnál még az év elején jelentkeztünk be, hogy írjunk egy cikket, mi is történt az elmúlt másfél évtizedben, illetve mik a tervek a jövőre nézve. Ez az év annyi előre látható  és nem látható bizonytalanságot rejtegetett, hogy mindig abban maradtunk, hogy na, ezt még várjuk meg. Aztán eljött az év vége, és már nem maradt hova halogatni a dolgot.

“Az elmúlt 15 év azt mutatja, hogy minden mutatóban, bevételekben, a vendégek, ezzel együtt a vendégéjszakák számában, a foglalkoztatotti létszámban volt egy jól kimutatható fejlődés. Szinte nem telt el év ebben az időszakban, amikor ne hajtottunk volna végre kisebb vagy nagyobb beruházást. Csak hogy néhányat említsek a szálláshelyek bővülésén kívül: gyógyvíz minősítést szereztünk, gyógymedencéket építettünk, szaunaházat, játszóházat, napelemparkot alakítottunk ki. Megvalósítottuk régi álmunkat, a Körös-parti rendezvénytermet”, sorolta a hoteligazgató.

Védjegyükké vált, hogy az évről évre visszalátogató törzsvendégeik mindig valami újdonsággal találják magukat szemben.

Legutóbb talán akkor írtunk cikket a Liget Hotelről, amikor beütött a Covid, ami nagyon megviselte a turisztikai szektort. Ők gyorsan kapcsoltak, a kilátástalan helyzetre az előremeneküléssel válaszoltak.

“10-15 évente egyébként is illik egy hotelnek megújulnia, felfrissíteni az arculatát, az elhasználódott bútorzatot újra cserélni”, vallja a tulajdonosokkal együtt. Ezt a funkcionális felújítást összekötötték egy optikai megújulással, “a komfortnövelő szándékkal indított ágycseréből egy mai kor igényeinek megfelelő modernebb stílusra változtattuk a hotel dizájnját.

“Ha már egyszer hozzányúlunk, fogjuk meg a négy sarkát, és csináljuk meg rendesen!”

A padlószőnyegtől az ágyakon át a fürdőszobákig mindent kicseréltek, funkciót váltott az emeleti tárgyalójuk, ezzel szobakapacitásuk egy szép lakosztállyal bővült.

Már akkor tudták, hogy ennek folytatása kell legyen. Az idén tavasszal megújították a főépület recepcióját, a lobbyt, valamint a bárt és az étteremrészt. Ezek már csak apróbb finomításra várnak a teljes készenléthez.

A megújult recepció és lobby karácsonykor
A megújult recepció és lobby karácsonykor (Fotó: Babák Zoltán)

“Még vannak elképzeléseink, illetve már előkészítés alatt álló beruházások”, jelentette ki Bogdán Tamás. Újabb három apartmanházat építenek az 5,5 hektáros terület kiaknázatlan vízparti részén. Amikor ezek elkészülnek, akkor a korábban említett 220-230-as kapacitás újabb 24-gyel bővül.

“És itt szeretnénk megállni egy időre”, mondja Bogdán Tamás valamikor az év közepe táján, amikor beszélgetéseink során eddig jutottunk.

De ez az év tartogatott még előre nem sejthető váratlan eseményeket. Miközben a koronavírus még mindig itt van, kitört egy háború a szomszédban, ami még mindig zajlik, és amitől még jobban elszabadultak az energiaárak, tehát ismét eljött az előremenekülés ideje.

A Liget őszi színekben
A Liget őszi színekben (Fotó: Babák Zoltán)

A fejlesztések korábbi sorából egy valamit hagytak ki, mondta a hoteligazgató, a wellnesst. Ez egy meglehetősen forrásigényes műfaj, ezért halogatták a felújítását, de már nincs hova halogatni. A tervek elkészültek.

“A wellness újrahangolása két lépcsőben fog megtörténni. Az első szakasza 2023. év elején, amikor a régi wellness attrakciókat átalakítjuk, felújítjuk, egy teljesen új szaunavilágot építünk. A márciusi újranyitást követően sok izgalmas látványelemmel igyekszünk ismét lenyűgözni a be- és visszatérő vendégeket. A második szakaszban szeretnénk a medencéinket felújítani, valamint egy újabb, élményelemekkel tarkított medencét is építeni a megnövekedett létszámú vendégsereg örömére.”

Terveikkel nem állnak meg a Liget Hotel határát jelző kerítésnél.

Teszik mindezt úgy, hogy az elmúlt két-három évben turizmusfejlesztésre szétosztott állami pénzekből egyáltalán nem részesült a hotel.

Velük ellentétben mások pályázati pénzekből tudtak nagyot fejleszteni, a vadonatúj hotelek hamarosan vendégeket tudnak fogadni, ráadásul abban a szegmensben, ahol a Liget Hotel is elhelyezkedik, azaz a konkurencia bővül. Látják, hogy nem ülhetnek a babérjaikon, folyamatosan fejlődniük kell.

Az energiaválságra adott válaszukra vonatkozó utolsó témánkra annyit árult el, hogy több szálon futnak a gondolatok és a tervek.

“Reméljük, hogy a következő néhány évben azokat is meg fogjuk tudni valósítani”, zárta e reményével egy évig tartó beszélgetéssorozatunkat Bogdán Tamás.

Sutyinszki István a tavalyi Magyar Kupát követően

Nem elégedetlen az idei eredményével Sutyinszki István

Az ifi és a felnőtt csapat sok esetben kisegítette egymást 2022-ben

Jók a Szarvasi FC 1905 kilátásai a bajnokság hátralévő szakaszára